Élet-Stílus

Messi felrázta a Barcelonát

A címvédő, s a döntő első találkozóján letargiába eső Barcelona sima négygólos diadallal vágott vissza a sevillai 1-3-ért, s ezzel 5-3-as összesítéssel elhódította a Szuperkupát. Messi ismét régi formájában csillogott.

A visszavágó az első félidőben eldőlt: a megszeppent Sevilla térfelén letáborozó katalánok már a 14. percben megadásra késztették Palopot. Pedro surrant át két védő között, visszaívelt, s Konko a saját hálójába továbbított.

Az ekkor még mindig “egygólos hátrányban” lévő barcelonaiak tovább fokozták a nyomást. A 25. percben Xavi emelt be mélyen a védők közé, akik megkövülve figyelték, amint Messi átveszi a labdát, és a kapuba helyez.

Ezzel még nem volt vége a vendégek vesszőfutásának. Az edzőmeccs jelleget öltő mérkőzésen a barcelonaiak labdatartását senki és semmi sem akadályozta, s ez újabb gólt eredményezett.

Dani Alves egy kényszerítő után jobbról középre ívelt, a rövid saroknál érkező Messiről pedig ismét lekéstek az andalúziai védők. A Barca szünet előtt tehát 4-3-ra fordított, a vendégcsapatnak hatalmas javulásra lett volna szüksége ahhoz, hogy a maga javára fordítsa az események alakulását. Nem így történt.

Barcelona-Sevilla – összefoglaló:


A csereként beálló Villa lövését a második félidő elején Palop hárította, s bár a szintén a padról érkező Luis Fabianónak voltak értékelhető megmozdulásai, a találkozó csak a hajrában pörgött fel. A szépítő találatért hajtó Sevilla elsősorban Navas révén veszélyeztetett, míg a Barcelona a kontrából adódó lehetőségre rendezkedett be. A hazaiak számítása vált be, hisz az utolsó percben Messi megszerezte harmadik találatát is, ezzel megvédte szuperkupa-elsőségét.

A 2010-essel együtt a barcelonai nagycsapat kilenc szuperkupa-diadalt számlál. 1983-ban és 2009-ben a Bilbaót, 1991-ben, 1992-ben és 1996-ban az Atléticót győzte le, 1994-ben a Zaragoza volt a szenvedő fél. 2005-ben a Betis, egy évvel később az Espanyol maradt alul a katalánok elleni fináléban.

Spanyol szuperkupa, visszavágó:
Barcelona-Sevilla 4-0 (3-0)
Camp Nou, 57 ezer néző. Vezette: Teixeira Vitienes
Gól: Konko (öngól, 14.), Messi (25., 44., 91.)
Barcelona: Valdés – Alves, Piqué, Abidal, Maxwell – Xavi (Adriano, 87.), Busquets, Keita – Messi, Krkic (Iniesta, 56.) – Pedro (Villa, 56.).
Sevilla: Palop – Dabo, Escudé, Konko, Navarro – Zokora, Romaric (Cigarini, 60.), Navas, Capel (Luis Fabiano, 60.) – Alfaro (Perotti, 60.), Negredo.
A Barcelona 5-3-as összesítéssel hódította el a trófeát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik