Élet-Stílus

Hosszú Katinka legjobb idővel az elődöntőben

A budapesti úszó Európa-bajnokság szombati selejtezőiben Kovács Krisztina kellemes meglepetést okozva bejutott az 50 m mell szombat délutáni elődöntőjébe.

A délelőtti előfutamok során Kovács 32.22 mp-es remek idővel csapott a célba, s ezzel végül 14. lett összesítésben, azaz biztosította a helyét a legjobb 16 között. A többi magyar nem jutott tovább: Czifra Cecília 33.64-es egyéni csúccsal a 26., Böszörményi Borbála 34.50-nel a 33., míg Csehó Judit 34.64-gyel a 36. lett.

Hosszú Katinka az első, Jakabos Zsuzsanna pedig a második legjobb idővel került be a 200 m pillangó elődöntőjébe. A délelőtti előfutamok során az Európa-rekorder Hosszú – aki eddig már két aranyat és egy ezüstöt gyűjtött Budapesten – 2:08.80 perccel csapott a célba, s ezzel az egész mezőny legjobb teljesítményét nyújtotta. Jakabos 2:09.02-es ideje összesítésben a második helyet érte. Ideje alapján Dara Eszter (2:12.50) is ott lehetett volna a 16 között (15. lett), de nemzetenként csak két versenyző folytathatja, így ő búcsúzott. Lengyel Anna 2:16.75-tel 23. lett az előfutamban.

Szintén továbbjutott Kozma Dominik a 11., Takács Krisztián pedig a 15. helyen az 50 m gyors elődöntőjébe. A délelőtti előfutamok során Kozma 22.51 másodpercet, az országos csúcstartó Takács pedig 22.65-öt ért el, s ezzel mindketten bekerültek a 16 közé. Horváth Zoltán 23.68-cal az 50., Keresztes Mátyás pedig 23.95-tel az 56. lett.

Egyik magyar induló sem tudta beverekedni magát a női 50 m gyors szombat délutáni elődöntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. A délelőtti előfutamok során Fehérvári Júlia teljesített a legjobban, ő 26.30 mp-cel a 30. lett. Mór-Baranyai Erika 26.41-gyel a 33., Németh Viktória 26.74-gyel a 41., Tompa Orsolya pedig 26.82-vel a 43. helyen végzett.

A magyar férfi 4×200 m-es gyorsváltónak ugyancsak nem sikerült bejutnia a szombat délutáni döntőbe a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Délelőtt, előfutamában 7:27.06 perccel ötödik lett a Kozma Dominik, Gercsák Balázs, Kovács Norbert, Nagy Péter összeállítású csapat, s ez összesítésben a tizedik helyhez volt elegendő a 13 kvartettet felvonultató mezőnyben.

Két azeri versenyzőt ugyanakkor kizártak a budapesti úszó Európa-bajnokságról. Andrej Iljin és Jevgenyij Lazuka azért lett hazaküldve, mert – már itt, az Eb közben – kiderült: egy másik volt szovjet tagállam, Fehéroroszország színeiben versenyzett kevesebb, mint két hónapja, márpedig az ilyen “alkalmi” országváltás a FINA, a vizes sportokat tömörítő világszövetség szabályaiba ütközik. A magyar fővárosban az “eredeti” hazája által nevezett két versenyző közül a 21 éves Lazuka 50 m pillangón a 14. lett, de eredményét utólag törölték. A szintén 1989-es születésű Iljin 100 m gyorson nem állt, a szombati 50 m gyorson pedig már nem állhatott rajthoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik