Élet-Stílus

Muse: akik visszaadták a rockzenébe vetett hitet

„Valószínűleg a világ jelenlegi legjobb élő könnyűzenei produkciója" - jellemezte Roger Taylor, a legendás Queen együttes dobosa nemrég a brit Muse zenekart. Sokan tartják, hogy a Sziget fesztivál nagyszínpadának idei záró koncertjét adó Muse visszaadta a rockzenébe vetett hitet.

A Muse nem tegnap alakult: a turistacélpontként ismert délnyugat-angliai Devon megyében, még pontosabban Teignmouth városában 1997-ben állt össze Matt Bellamy énekes, gitáros, billentyűs, programozó, Dominic Howard dobos, ütőhangszeres, szintis, programozó és Chris Woltenholme basszusgitáros-énekes.

Első lemezük egy néhány számos EP volt, az 1997-ben kiadott Muse. Az első teljes stúdióalbum, a két évvel később megjelent Showbiz mérsékelt sikert aratott. A nagy-britanniai áttörést a 2001-es Origin of Symmetry jelentette, rajta a Hyper Music című slágerrel. Ezzel az anyaggal a 2002-es Sziget fesztiválra is eljutottak, de felejthető koncertet adtak. 2003-ban az Absolution című lemezzel sikerült az amerikai piacot meghódítaniuk, a 2006-os Black Holes and Revelations pedig a megjelenést követő egy héten belül már vezette a brit albumlistát.

Bár a tavaly ősszel kijött The Resistance már a hatodik albuma a csapatnak és korábban már valamennyi nagyobb európai fesztiválon felléptek, a munka mostanra látszik szinte tökéletesre összecsiszolódni. Az együttes titka elsősorban a szokatlan énektémákban, az érzelmes és szenvedélyes előadásmódban, Matt Bellamy egészen különleges hangjában, az újszerű hangzásban rejlik. A Muse egyfajta elegye a progresszív rocknak, a glamnek, az elektronikának és az kísérleti zenének. Utóbbi miatt a Radioheadhez is szokták hasonlítani, Matt Bellamyt pedig egyesek Thom Yorke-epigonnak tartják. Holott a frontember teljesen egyéni karakter, a zene pedig olykor a Queen legjobb formáját idézi.

Idén júliusban a Muse tagjai éppen a Queen két tagjától, Brian May gitárostól és Roger Taylor dobostól vehették át legfrissebb zenei kitüntetésüket, az O2 Silver Clef Awardot. Roger Taylor a díjátadón fogalmazott úgy, hogy a Muse „valószínűleg a világ jelenlegi legjobb élő könnyűzenei produkciója”.

A The Resistance rendkívüli eladásokat produkált: a megjelenését követő tíz napon belül tizenhat országban lett listavezető; ilyenre jó ideje nem volt példa. Bellamy a BBC-nek adott egyik nyilatkozatában azt mondta, a lemez történetét George Orwell 1984 című könyve inspirálta. A lemez tele van remekebbnél remekebb kompozíciókkal, mint az Uprising, a Guiding Light, a United States of Eurasia, az Undisclosed Desires vagy a Resistance. A Muse kísérletező kedvét mutatja, hogy az albumon két klasszikus francia zeneszerző művéből, Frédéric Chopin Asz-dúr noktürnjéből, valamint Camille Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából is hallható részlet.

Budapestre a turnéba iktatott két hét pihenés után érkeznek. Legutóbb Ázsiában álltak színpadon, július 30-án a japán Fuji Rock Festivalon, majd augusztus 1-jén a dél-koreai Icsionban. Idén áprilisban az Egyesült Államokban és Mexikóban, május-június-júliusban pedig Európa-szerte voltak fellépéseik, közülük is kiemelkedett a híres brit Glastonbury Festivalon június 26-án adott elképesztő koncert, olyan sztárvendéggel, mint The Edge, a U2 gitárosa, akivel az ír banda Where The Streets Have No Name című opuszát adták elő. Néhány további európai fellépés után szeptemberben visszatérnek az USA-ba, majd decemberben négy ausztráliai koncert következik.

Matt Bellamy mostanában nemcsak a Muse miatt szerepel sokat a sajtóban: új barátnője Kate Hudson amerikai színésznő, aki Goldie Hawn lánya.

A Muse-ról egyébként a Sziget fesztivál idején jelenik meg egy magyar nyelvű könyv a Silenos kiadónál, Muse – Az Univerzum lüktetése címmel. A szerző Ben Myers, a Melody Maker, az NME és a Guardian munkatársa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik