Élet-Stílus

Ifjúsági olimpia: Szingapúrban a teljes csapat

A szabadtéri versenyeken résztvevőknek várhatóan az időjárási körülményekkel is meg kell majd küzdeniük a szombaton kezdődő I. ifjúsági olimpián, Szingapúrban.

“Az első nap tapasztalatai alapján úgy érzem, hogy a fülledt, párás levegő és a gyakran eleredő eső a szabadtéren versenyzők, így az atléták, teniszezők, kerékpárosok, kajakosok, evezősök számára nehézségeket jelent, vagyis nemcsak az ellenfeleket, hanem ezt a klímát is le kell tudni győzni a jó szerepléshez” – idézte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja Nagy Zsigmondot.

A helyettes csapatvezető a helyszínről arról is beszámolt, hogy megérkeztek a még hiányzó csomagok – kerékpárok, az atléták néhány rúdja és pár kallódó sporttáska.

A hatórás időeltolódásból adódó átállás egyelőre nehézséget okoz még a szerdán érkezett első csoport tagjainak számára is, de a következő napokban várhatóan mindenki alkalmazkodik majd a helyi viszonyokhoz. A fiatal versenyzőket, illetve kísérőiket a Nan Ying Műszaki Egyetem kollégiumi épületeiben helyezték el. A magyar küldöttség 40 kétágyas szobát kapott, így Deák Valéria főorvos számára alkalmi orvosi rendelőt is sikerült kialakítani.

A négyemeletes épületek szobáinak berendezése szerény, kollégiumi elhelyezésnek megfelelő, légkondicionáló viszont minden szobában működik, ami egyben veszélyt is jelent, mivel a szobákat rendkívüli módon lehűtik, a szabadban viszont 30 fok fölötti a hőmérséklet, rendkívül páradús, fülledt a levegő, és nagyon gyakran esik az eső.

Molnár Zoltán csapatvezető a második csoporttal csütörtökön érkezett. Mint mondta, a szükséges formaságok intézése, lévén, hogy kisebb létszámról volt szó, gyorsabban megtörtént, és valamennyi csomag a tulajdonosával együtt jutott el a szállásra.

A harmadik csoport Schmitt Pál köztársasági elnökkel együtt pénteken landolt Szingapúrban. A magyar fiatalok igyekeznek gyorsan “belakni” az olimpiai falut és a helyszíneket, az evezősök és az atléták már az első éjszaka után edzésre indultak. A következő nap feladata a versenyek lebonyolításának pontos megismerése, a technikai értekezleten való részvétel, az edzésszínhelyek és versenypályák felfedezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik