Élet-Stílus

Hosszú arany-, Verrasztó ezüstérmes

Hosszú Katinka arany-, Verrasztó Evelyn pedig ezüstérmes lett csütörtökön 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Ez a hazai csapat második elsősége.

A hétfőn, 400 m vegyesen ezüstérmes Hosszú 2:10.09 perces új Európa-bajnoki csúccsal csapott a célba, míg honfitársa mindössze egyetlen századdal maradt el tőle. A harmadik helyen a brit Hannah Miley végzett 2:10.89-cel.

Az első 50 m után Hosszú második, Verrasztó a harmadik volt a francia Camille Muffat mögött. Féltávnál a két magyar helyet cserélt, de még mindig a francia állt az élen, és így volt ez a mellúszást követően is.

Az utolsó 50-en Muffat elfáradt, Hosszú és Verrasztó azonban nem, és a közönség üdvrivalgása közepette ők ketten jöttek be az élen – csak a benyúlás döntött közöttük.

“El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. A 400 m vegyes után, amit nem sikerült megnyernem, hallottam egy-két rosszindulatú megjegyzést, például, hogy +dresszúszó+ vagyok, tavaly az egésztestes ruhában tudtam nyerni, idén meg már nem. Most bebizonyítottam, hogy ez nem így van” – nyilatkozott Hosszú. “Ezt a versenyt a mellúszásommal nyertem meg, mert bár időben nem voltam sokkal jobb, mint tegnap, de a mai technikámmal sokkal több maradt bennem a végére. Délelőtt Bodor Ricsi és Cseh Laci segített +összerakni+ a mellúszásomat, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Időben 2:10 alatt akartam végezni, de nem lehetek elégedetlen, hiszen győztem.”

“Jó versenyt csináltunk, de én személy szerint lehettem volna egy kicsit gyorsabb is, mondjuk egy századdal” – kezdte értékelését Verrasztó Evelyn. “Nem tudom, más mit érezne a helyemben, én azért egy kicsit csalódott vagyok. Ha viszont már valaki megvert, annak örülök, hogy ez Katka volt. Előzetesen 2:09-es időt szerettem volna úszni. A közönség fantasztikus volt, sokat segített nekünk az utolsó hosszon.”

Hosszú másfél centivel nyert Verrasztó előtt
Hosszú Katinka másfél centiméterrel előzte meg Verrasztó Evelynt a 200 méteres vegyes csütörtöki döntőjében. Az aranyérmes Hosszú egyetlen századdal volt jobb társánál, és ez az átlagsebességeket figyelembe véve 1,537 cm-nek felel meg.

Úszó Eb, Budapest
200 m női vegyes, döntő:
1. HOSSZÚ KATINKA (Magyarország) 2:10.09
2. VERRASZTÓ EVELYN (Magyarország) 2:10.10
3. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 2:10.89

Hosszú Katinka
Született: 1989.05.03., Pécs
Klubja: Bajai Spartacus Vízügy SC
Legjobb eredményei:
Világbajnokság: 1. (400 m vegyes – 2009), 3. (200 m vegyes – 2009), 3. (200 m pillangó – 2009), 11. (400 m vegyes – 2007), 12. (200 m vegyes – 2007)
Európa-bajnokság: 1. (200 m vegyes – 2010), 2. (400 m vegyes – 2008), 2. (400 m vegyes – 2010)
Olimpia: 12. (400 m vegyes – 2008), 17. (200 m vegyes – 2008)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik