Élet-Stílus

Gyurta Dániel remekelt

admin
admin

2010. 08. 11. 11:55

Gyurta Dániel és Verrasztó Evelyn is a legjobb idővel jutott be az elődöntőbe a budapesti úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapjának délelőtti selejtezőiből.

A férfi 200 méteres mellúszás világbajnoka, aki kedden a korábban “lyukas” számának tartott 100-on a negyedik lett, kedvenc távján remekül mutatkozott be: nemzetközileg is számottevő – 2:10.70 perces – idővel az egész mezőnyben messze a legjobb teljesítménnyel rukkolt elő.

“Igen egyszerű taktikát követtem: jó eredménnyel legyek elődöntős. Rendben is ment minden, sima rajt-cél győzelmet arattam, végig kontrolláltam az úszásomat, s a tempószámommal is meg vagyok elégedve. Nagyon jó formában levőnek érzem magam, remélem, ezt a délutáni elődöntő is megerősíti” – mondta Széles Sándor tanítványa az MTI-nek. Rajta kívül Molnár Ákos is továbbjutott, ő a teljes rangsorban hatodikként zárt (2:12.61).

Verrasztó Evelyn szintén a legjobb időt érte el 200 m vegyesen (2:11.94), s közvetlenül utána, tehát másodikként (2:12.30) a szám vb-bronzérmese, Hosszú Katinka masírozott be a 16 közé. Jakabos Zsuzsanna hiába lett az összesítésben hetedik (2:14.33), az egy nemzetbeliekre vonatkozó megkötés miatt kiszorult a szerdai elődöntőből.

A matinés előfutamokból még ketten kerültek tovább, s egyformán a 200 méteres férfi pillangón, ahol is Gercsák Balázs a 7. (1:59.06), Pulai Bence pedig a 13. (1:59.94) lett.

A délutáni-esti döntős programban négy magyar érintett: az ifjabbik Gyurta, Gergely az 1500 méteres gyorsúszás, Cseh Lászó és Verrasztó Dávid pedig a 200 m vegyes legjobbjai között indul. A leginkább versenyzőt próbáló feladat azonban Verrasztó Evelyné: a Jövő SC klasszisa – bő félórával azt követően, hogy a 200 m vegyes elődöntőjén túljut – a 100 m gyors fináléjában teheti próbára újra magát.

Úszó Eb, Budapest
Férfiak
200 m pillangó, előfutam:
7. Gercsák Balázs 1:59.06
13. Pulai Bence 1:59.94
18. Kovács Norbert 2:00.80
21. Bátka Bálint 2:01.48
Gercsák és Pulai elődöntős, Kovács és Bátka kiesett.

200 m mell, előfutam:
1. Gyurta Dániel 2:10.70
6. Molnár Ákos 2:12.61
14. Bodor Richárd 2:14.24
30. Gercsák Tamás 2:19.85
Gyurta és Molnár elődöntős, a szabályok értelmében Bodor annak ellenére kiesett, hogy a 14. legjobb időt úszta. Gercsák sem jutott tovább.

50 m férfi hát, előfutam:
24. Szilágyi Ádám 26.28
26. Bohus Richárd 26.50
27. Balog Gábor 26.77
38. Csáki János 27.56
Szilágyi, Bohus, Balog és Csáki sem jutott tovább.

Nők
200 m vegyes, előfutam:
1. Verrasztó Evelyn 2:11.94
2. Hosszú Katinka 2:12.30
7. Jakabos Zsuzsanna 2:14.33
26. Kovács Réka 2:20.45
Verrasztó és Hosszú elődöntős, a szabályok értelmében Jakabos annak ellenére kiesett, hogy a hetedik legjobb időt úszta. Kovács sem jutott tovább.

100 m női hát, előfutam:
24. Povázsay Eszter 1:03.38
28. Dara Eszter 1:03.62
33. Szekeres Dorina 1:04.29
39. Joó Sára 1:05.14
Povázsay, Dara, Szekeers és Joó is kiesett.

800 m gyors, előfutam:
17. Kádas Vivien 8:46.92
22. Balogh Vanessza 9:03.24
Kádas és Balogh kiesett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.