Élet-Stílus

A Wizardsban marad Josh Howard

admin
admin

2010. 07. 31. 11:38

Josh Howard megegyezett eddigi csapatával, így a következő szezonban is az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Washington Wizards játékosa lesz.

A nyáron szabadügynökké vált korábbi All Star-válogatott bedobó idén februárban a Dallas Maverickstől került Washingtonba, ahol mindössze négy meccsen léphetett pályára, majd súlyos térdsérülést szenvedett. Ennek ellenére a Wizards vezetői mindenképpen szerették volna megtartani a kitűnő játékost.

A felek részleteket nem hoztak nyilvánosságra a szerződésről, helyi lapok azonban úgy tudják, Howardnak egy évre 4 millió dollárt fizet a csapat.

A 30 éves kosaras 2003-ben lépett először pályára az NBA-ben a Mavericks színeiben, s egészen idén februárig a dallasiak játékosa volt. A karrierje során átlagban 15,3 pontot és 6 lepattanót szerzett meccsenként.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.