Élet-Stílus

Orbán döntős női kalapácsvetésben

Orbán Éva bejutott a női kalapácsvetés döntőjébe a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság második napján, ugyanakkor Tóth Lívia 3000 méter akadályon, Kazi Tamás pedig 800 méteren kiesett.

A szerda délelőtti programban 32 fokos hőségben és tűző napsütésben került sor a versenyekre, ez legkevésbé az éppen délben dobókörbe lépő Orbánt zavarta, aki 68,59 méteres második kísérletével, nyolcadik helyen biztosította helyét a pénteki döntőben.

„Az első dobásom nem sikerült jól, de megnyugtatott, hogy van már érvényes kísérletem. A második sem volt tökéletes, de most elégnek bizonyult. Remélem, a döntőben frissebb leszek, akkor nem délben kell majd dobókörbe lépni, ennél csak jobb lehet” – így Orbán.

A 3000 méteres akadályfutásban érdekelt Tóth Lívia futamában nyolcadikként ért célba, így még reménykedhetett, hogy idővel továbbjut a 12 közé, de végül 10:03.97 perc ehhez kevés volt ehhez – a magyar versenyző végül a 15. helyen zárt.

Tóth Líviához hasonlóan járt 800 méteren Kazi Tamás, akinek szintén nem sikerült automatikus továbbjutó helyen végeznie, s mivel futama az egyik leglassúbb volt, 1:50.21 perces eredményével kiesett. Összesítésben egy hellyel maradt le az elődöntőről. Kazi a harmadik futamban egészen a hajráig a mezőnnyel haladt, negyedikként fordult a célegyenesbe, de az első három közé nem sikerült beférkőznie.

Magyar Eb-arany a víz alatt

A vb-címvédő Vilhelm Szilárd 5:46.96 perces világcsúccsal nyerte a 800 méteres búvárúszást Kazanyban zajló Eb-n. Öt másodpercet javított az előző rekordon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik