A Rangers immáron ex-játékosa – mivel Pedroso az eset után szerződést bontott klubjával – a Concepcion elleni összecsapáson megkapta második sárga lapját Marcelo Mirandától, ám ekkor hátulról átkulcsolta a bíró torkát.
Később sem nyugodott le, és megpróbálta ismét elkapni a játékvezetőt. Csapattársai ekkor közbe léptek, és a földre terítették a magáról megfeledkezett futballistát.
A fegyelmi bizottság indoklása szerint a fojtogatási kísérlet húsz mérkőzést ért, további ötöt a második támadásért szabott ki, míg a piros lap ténye két összecsapásról szóló eltiltást von maga után.
Angel Botto, a szövetség szóvivője elmondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy Pedroso – akárhol is folytassa pályafutását – ezt a büntetést magával vigye. A vétkes az eset után azt mondta, nem bánta meg tettét, s hazautazik Paraguayba.