Élet-Stílus

Öttusa-Eb: középmezőnyben a magyarok

A debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi döntőjében Németh Róbert a 11., Marosi Ádám a 17., Kasza Róbert pedig a 21. helyen végzett.

Győzött a cseh David Svoboda – aki tavaly Marosi Ádám mögött második volt a világbajnokságon -, mögötte a brit Samuel Weale, illetve a német Stefan Kollner érkezett célba ezüst-, illetve bronzérmesként. A három magyar a kombinált szám előtt az első hat között állt, ugyanakkor a 3000 méteres lövészetes futás egyiküknek sem sikerült.

Csapatban a hazaiak az ötödik helyen végeztek. Arra kevés esély volt, hogy ennél előrébb fejezzék be a versenyt, mivel Tibolya Péter nem jutott döntőbe, így neki a selejtezős eredményét vették figyelembe. Németh csak egyéniben szerepelt. A döntőben négy komplett csapat volt, a dobogóra a németek, a csehek és a litvánok állhattak fel.

Búcsú Vörös Zsuzsannától

A vasárnapi férfi döntő zárószáma előtt elbúcsúztatta a versenyzéstől a magyar szövetség (MÖSZ) a visszavonulását június elején bejelentő Vörös Zsuzsannát. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyakorlatilag kilovagolt a sportágból azzal, hogy a férfiak fináléjának 37. lovasaként teljesítette a pályát, majd elköszönt a Gyulai István Atlétikai Stadion közönségétől, amely vastapssal köszönte meg a pályafutást.


Öttusua-Eb, férfi egyéni verseny:
1. David Svoboda (cseh) 5812 pont
2. Samuel Weale (brit) 5776
3. Stefan Kollner (német) 5732

11. Németh Róbert 5656
17. Marosi Ádám 5628
21. Kasza Róbert 5564

Férfi csapatverseny:
1. Németország (Gebhard, Kollner, Borrmann) 16.972
2. Csehország (Svoboda, Michalik, Polivka) 16.972
3. Litvánia (Zadnieprovskis, Krungolcas, Kinderis) 16.932

5. Magyarország (Marosi, Kasza, Tibolya) 15.408

Ajánlott videó

Olvasói sztorik