Élet-Stílus

Kajak-kenu: történelmi arany az Eb-n

A magyar versenyzők egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek a szombat délelőtti 1000 méteres döntők során a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A szombati nap egyetlen magyar győzelmét A győzelmet a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó szállította – ez egyben a sportág 100. magyar Eb-elsősége.

A férfiak hasonló számában versenyző Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettős, valamint a Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely összeállítású kajak négyes második, a kenus Sarudi Pál pedig harmadik lett az 1000 méteres döntők során.

Az egykilométeres finálék mindegyikében érdekelt volt magyar versenyző. Egyesben Kucsera Gábor hatodikként zárt, de nem lehet elégedetlen ezzel az eredménnyel, hiszen a tavalyi kontinensviadalon nem került a fináléba, és csupán 18. helyezett ként zárt. Női kajak egyesben Kovács Katalin nagy favoritként állt rajthoz, de csak negyedik lett.

A kenusoknál Mike Róbert és Tóth Márton a rossz rajt után szépen felzárkóztak, és végül negyedikként haladtak át a célvonalon. A Széles Gábor, Varga Dávid, Vass András és a Kozmann Györggyel Pekingben olimpiai bronzérmes Kiss Tamás alkotta fiatal kenus négyes az ötödik helyet szerezte meg a mindössze hét hajót felvonultató mezőnyben.

Nyilatkozat

Storcz Botond szövetségi kapitány:
„Összességében nincs okunk panaszra. Egyedül Kovács Kati negyedik helye okozhat csalódást, a többiek az elvárásoknak megfelelően szerepeltek, és láttam néhány kiváló teljesítményt is. A női K-2 leiskolázta a mezőnyt, tanítani való volt, ahogy megindultak a cél előtt 300 méterrel, onnantól csak a hátukat nézte mindenki. Nagyon szépen ment a férfi páros is, az előfutamok után biztos voltam abban, hogy vagy arany-, vagy ezüstérmet szereznek, az utóbbi sikerült. Borzasztóan örülök a fiú négyes sikerének, évek óta nem álltunk dobogón ebben a versenyszámban, a srácok meghálálták a bizalmam. Sarudi Pali bronzérme is egyértelmű siker, úgy néz ki, hogy Vajda Attilán kívül még egy klasszis versenyzőnk van ezen a távon. Kucsera Gábor tud ennél jobbat, de így is csak nüanszokon múlt, hogy dobogós legyen. A kenu páros hozta magát, de azért szebb lett volna, ha érmet szereznek és egy fokkal jobbat vártam a négyestől is. A németek lehengerlően szerepeltek ma, jól látszik, hogy katonás rendben készülnek, minden versenyszámra megvan a ‘specialistájuk’. Nem hiszem, hogy a vb-ig nagyot zuhanna a formájuk, mi viszont még fejlődhetünk addig.”

Eb, 1000 m
Férfiak
K-1:
1. Max Hoff (német) 3:33.018
2. Aleh Jurenyia (fehérorosz) 3:34.148
3. René Holten Poulsen (dán) 3:35.228

6. Kucsera Gábor 3:37.183

K-2:
1. Hollstein, Ihle (németek) 3:11.283
2. Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos 3:12.198
3. Noriega, Merchan Alonso (spanyolok) 3:13.843

K-4:
1. Németország 2:54.016
2. Magyarország (Dombi, Szalai, Kökény, Hadvina) 2:54.961
3. Csehország 2:55.316

C-1:
1. Sebastian Brendel (német) 3:59.106
2. Mathieu Goubel (francia) 3:59.996
3. Sarudi Pál 4:00.786

C-2:
1. Bezuglij, Prokopenko (azeriek) 3:34.115
2. Korovashov, Pervuhin (oroszok) 3:34.745
3. Dumitrescu, Mihalachi (románok) 3:34.930
4. Tóth Márton, Mike Róbert 3:37.315

C-4:
1. Oroszország 3:17.363
2. Fehéroroszország 3:18.438
3. Németország 3:19.084

5. Magyarország (Széles, Varga, Vass, Kiss T.) 3:23.163

Nők
K-1:
1. Rachel Cawthorn (brit) 3:58.346
2. Franziska Weber (német) 4:00.806
3. Beata Mikolajczyk (lengyel) 4:01.276
4. Kovács Katalin 4:07.861

K-2:
1. Szabó Ganriella, Csipes Tamara 3:34.659
2. Salahova, Szergejeva (oroszok) 3:36.254
3. Dietze, Leonhardt (németek) 3:38.769

Ajánlott videó

Olvasói sztorik