Élet-Stílus

Család helyett barátok?

A németek nagy része el se tudja képzelni az életét barátok nélkül. Család nélkül már annál inkább.

Egy frissen elkészült felmérés szerint a német lakosság 92%-a nélkülözhetetlennek tartja mindennapi életéhez a barátokat. Nem meglepő, hogy az egyedülállóknál az arány egy hangyányit még ennél is magasabb, 95% gondolja úgy, hogy az élete barátok nélkül értelmetlen. Nyolc évvel ezelőttig még nem álltak ilyen magasan a számok: akkor a német állampolgárok 83%-ának voltak kifejezetten fontosak a barátai.

A kutatás vezetője csütörtökön elmondta, hogy a barátok a legtöbb embernek a második családot jelentik: azoknak, akik már családban élnek egy nagyon fontos támaszt, amire számíthatnak nehéz időkben is, míg az egyedülállóknak magát a családot jelképezik a baráti kötelékek. A számok emelkedéséhez nagyban hozzájárul az is, hogy Németország – több európai országhoz hasonlóan – komoly demográfiai változásokon megy keresztül: a fiatalok egyre később házasodnak és sokáig kitartanak a szóló lét mellett.

A szakértő figyelmeztet, azzal, hogy nem alapítanak családot a fiatalok később gyermek és unoka hiányában még inkább rá lesznek utalva a baráti kapcsolatokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik