Élet-Stílus

Hitler árengedményt kért

admin
admin

2010. 06. 24. 21:38

Egy most nyilvánosságra került levél szerint „álmai autójának”, egy 11/40-es Benznek a megvásárlása érdekében a szó szoros értelmében árengedményért könyörgött Adolf Hitler.

A levél – amelyből a német Bild című napilap hozott nyilvánosságra részleteket – 1924 szeptemberéből származik, a későbbi diktátor a landsbergi börtönből írta. Hitlert az 1923. november 8-i, sörpuccsnak nevezett erőszakos hatalomátvételi kísérlet miatt – hazaárulás vádjával – öt év börtönre ítélték, és ebből kilenc hónapot a bajorországi fegyintézetben töltött le. A levélre egy bolhapiacon bukkantak, és szakértők nem kételkednek eredetiségében. A dokumentum a Nürnberg melletti Fürth egyik aukciós házának tulajdonába került, és hamarosan árverésre bocsátják.

A náci rezsim majdani vezetője a börtönből valósággal esedezett az engedményért a szóban forgó levélben, amelyet egy müncheni Benz – a későbbi Mercedes-Benz – kereskedésnek küldött. Hitler leírta, hogy egy 11/40 típusú, 40 lóerős, szürke színű, 18 ezer birodalmi márkába kerülő modellről van szó, s álmai autójának nevezte azt. Csak abban kételkedett, hogy a motor elég erős-e.
„Ez az egyetlen, ami óvatosságra int” – fogalmazott börtönéből Hitler, utalva arra: nagyobb jövedelmet ígérő munka nélkül aligha engedheti meg magának, hogy minden második vagy harmadik évben új autót vásároljon. Azután rátért a lényegre, és árengedményt kért, mondván a fegyintézetben írt, hírhedtté vált könyvét, a Mein Kampfot még nem fejezte be. „Be kell vallanom, hogy a könyvből az év vége előtt nagyobb bevételre aligha számíthatok, ezért arra kényszerülök, hogy valamifajta engedményt vagy kölcsönt kérjek. Természetesen néhány ezer márka már nagyon sokat jelentene” – írta a későbbi náci vezér.

Hitler 1924 decemberében szabadult a landsbergi fegyintézetből, de azt nem tudni, hogy levelének mi lett a sorsa. A krónikák nem jegyezték fel, hogy álmai autójához már akkor hozzájutott volna. Az azonban köztudott volt, hogy Hitler bolondult a Mercedesért. Néhány hónappal ezelőtt arról érkezett hír, hogy éjkék színű, Mercedes 770-es típusú autóját egy orosz milliárdos vásárolta meg. Az autót egy düsseldorfi kereskedő kutatta fel a milliárdos számára. Az árat nem közölték, de értesülések szerint megközelítette a 10 millió eurót.

Az autót 1935-ben rendelték meg, és az sok helyen volt látható a háborús dokumentum-felvételeken, főleg díszszemléken. De nemcsak Hitler, hanem egész vezérkara Mercedesszel járt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.