Élet-Stílus

Minden sarkon zene

admin
admin

2010. 06. 20. 17:30

Rutkai Bori a Rákosrendező pályaudvaron, több száz gitáros a Pecsában, Cabaret Medrano a Vörösmarty téren – egész Budapest zenétől lesz hangos a meteorológiai nyár első napján, hétfőn. A Zene Ünnepéhez 1997-ben csatlakozott Magyarország.

A Zene Ünnepét 1982-ben tartották először Franciaországban. Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Ma már a Zene Ünnepe európai, sőt nemzetközi méretűvé vált : több mint 100 országban rendezik meg ugyanazon a napon, június 21-én. A Zene Európai Ünnepének chartáját 1997-ben Budapesten 16 város írta alá, 12 országot képviselve így Európából.

Idén is számos helyszínen futhatunk bele hétfőn zenekarok, énekesek produkcióiba. A Vörösmarty téren, a SzemFüles Színpadon az urbánus világzenét játszó Anselmo Crew lép föl, őket a sanzonvilág modern megelevenítője, a nemrég új lemezzelelőrukkoló Cabaret Medrano követi, majd a Nemes András gitáros-énekes vezette Plutoé a színpad. Az Envoy vezeti be az esti periódust, majd az etno-rockot játszó Fókatelep búcsúztatja a napot.

A Nyugati téren, a Fidelio-West-Balkán Színpadon kora délután zeneiskolás tehetségek mutatkoznak be, majd ugyancsak fiatal, de profi muzsikusok következnek: Balogh Miklós (hegedű) és Zsoldos Bálint (zongora). A klasszikus dallamokat a dzsessztörténelem vokális darabjai követik Kardos Dániel és Polnauer Flóra előadásában, majd a Four Bones harsonanégyes, a Victoria Kamarakórus, a Kovács Linda Jazz Quartet, a 4 Méter Hammond Duó, a Capriccio kamarazenekar, a Longital és a Dutar duó következik. A sorozatot Wojciech Waleczek fiatal lengyel zongorista zárja, aki a Nyugati tér előtt a Magyar Rádió Márványtermében ad koncertet.

A Petőfi Csarnok szabadterén a délután a Thanks Jimi Fesztiválé. A népszerű magyar zenészekből álló alkalmi formációhoz bárki csatlakozhat, hogy a Hey Joe című szerzemény előadásával tisztelegjen Jimi Hendrix előtt. A kezdeményezés negyedszer próbál Magyarországon rekordot dönteni. Eddig nem sikerült, de talán idén…

A Ferenciek terén, a Váci utcában, a Duna-korzón és a Vigadó téren is egész délután szól majd a muzsika, a belvárosból érdemes kimenni a Rákosrendező pályaudvarra, ahol Rutkai Bori és zenekara játszik.

A Gödör Klubban mások mellett Said Tichiti, Őz Zsolt, Víg Mihály, a Kaláka Trio (Gryllus Dániel-Becze Gábor-Radványi Balázs), Jamie Winchester, David Yengibarjan, Bérczesi Róbert, Dévényi Ádám, Másik János, Nyeső Mari, Frenk, Szirtes Edina Mókus, Both Miklós, Kardos Horváth János, Nemes Zoltán, Fekete Jenő, Szilvási István és Kovács Antal, Ladányi Andrea és Borlai Gergely, valamint a Pál Utcai Fiúk lép fel a zene ünnepén.

A budai oldalon a Francia Intézet ad helyet a marokkói születésű Marouan Benabdallah zongoraestjének. A fiatalember Budapesten is tanult, ezúttal Albeniz, Granados, Ravel, Debussy műveiből játszik. A zene ünnepén a Liszt Ferenc téren, a Blaha Lujza tér téren, a Moszkva téren, a Móricz Zsigmond körtéren is hangulatos zeneszó szórakoztatja az arra járókat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.