Élet-Stílus

Új riviéra épül az Isztriai-félszigeten

admin
admin

2010. 06. 08. 11:28

Pulától Rovinjig épül a brijuni riviéra, amely néhány éven belül több száz szálláshelyet kínál a csaknem 40 kilométer hosszan kiépülő parti sétány mentén.

A tervek szerint Pula északi részén, a kikötői öböl mostanáig katonai célra hasznosított területének rehabilitációjával kezdődik az építkezés. A még az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadikikötőjeként, majd a jugoszláv és a horvát hadsereg katonai bázisaként használt területtől kiindulva egészen Rovinjig húzódik majd a teljes egészében gyalog vagy kerékpárral is bejárható partszakasz.

A horvát állami és Isztria megyei támogatással, valamint koncessziós beruházással megvalósuló építkezéseknél előtérbe helyezik a környezetvédelmi szempontokat, de arra is súlyt helyeznek, hogy ne a tömegturizmust, hanem a minőségi elvárásokat szolgálják a létesítmények.

Az előírások szerint az Adria partjától legalább száz méterre, legfeljebb ötemeletes hotelek épülhetnek, amelyeket 40-60 éves bérleti szerződés keretében építenek fel a befektetők.

A városban az eddigi katonai célra használt objektumok felszabadulásával mintegy 200 hektáros területet vonhatnak be idegenforgalmi-gazdasági fejlesztésekre. A helyi és országos támogatást is élvező elképzelések megvalósítása mintegy egymilliárd euró ráfordítást igényel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.