Élet-Stílus

Csoportmustra: haláltánc a D csoportban

A D jelű négyesben a sorsolást követően senki sem örült senkinek – az elnyűhetetlen németek, a masszív ghánaiak, a pár éves „szundikálás” után ismét magukra találó szerbek és az atletikus ausztrálok alaposan kifogták egymást.

A csoportban nem az a fő kérdés, hogy ki lép tovább, inkább az: ki esik ki? Négy éve az ausztrál-ghánai-német trió egyaránt ott volt a legjobb tizenhat mezőnyében, szurkolóiknak csak a Vidics hiányában a védekezésre képtelen – az argentinok ellen 0-6-ba belesétáló – szerbek okoztak csalódást.

A csoport favoritjai

Németország
A szakértők mantrája szerint Joachim Löw együttese mellett elsősorban a csak a brazilokéhoz mérhető vb-tapasztalat – a dél-amerikaiak mellett a németek játszották a legtöbb vb-mérkőzést – szól: ez a kapitány válogatási elveinek, no meg a rengeteg sérülésnek köszönhetően megdőlni látszik. Adler, Ballack, Rolfes, Westermann nélkül a német had inkább emlékeztet a fiatal „hordaként” jegyzett Arsenalra – a londoniakhoz hasonlóan míves de még könnyűsúlyú középpálya, olykor dadogó védelem, és csatárhiány jellemzi a németeket -, mint mondjuk az 1990-es vb-aranyérmesre. Az akkori Nationalelf átlagéletkora 28.9 év volt, a mostanié nincs 25 (24.8). Löw keretében hemzsegnek a labdával kiválóan bánó középpályások, ám az ő idejük aligha 2010-ben jött el. Kroos, Özil, Marin, Müller, vagy épp Khedira inkább két- vagy négy év múlva érhet a csúcsra, a mostani torna valószínűleg „tanulópénznek” bizonyul. Hogy a fiatalítás közben in flagrantiban ért német együttes mire lesz képes a vb-n? Talány. Akár a csoportfázis is jelenthet végállomást, de optimális esetben az elődöntő sem elképzelhetetlen.

Ghána
Az Afrika Kupa idei döntőse is vezérét vesztette – a ghánai válogatottból Ballack klubtársa, Michael Essien legalább annyira hiányozni fog mint a német a sajátjából, sőt. A nemzeti csapatában a játékot is szervező londoni védekező középpályás hiányában az afrikaiak valószínűleg az Appiah-Muntari belső középpályás kettőssel igyekeznek majd fölényt kiharcolni a pálya középső harmadában – de amíg az interes csak romboláshoz ért, a törökországi kalandja után a Serie A-ba visszatérő bolognainak más a gondja: túl van a csúcson. A csatárok közül a Milan által lestoppolt U20-as világbajnok/gólkirály Dominic Adiyiah játéka még kiismerhetetlen, ám már bizonyította, képes megtáncoltatni bármilyen védelmet. Milovan Rajevac tanítványai a gondok ellenére masszív, fizikailag makulátlan együttes benyomását keltik, nagyon nehéz lesz őket megverni.

A robusztus ausztrál védőkkel mindenkinek meggyűlik a baja. A képen Lucas Neill (MTI/EPA)

A robusztus ausztrál védőkkel mindenkinek meggyűlik a baja. A képen Lucas Neill (MTI/EPA)

Futottak még?

Szerbia
A vb-selejtezők végét követően alig volt körbeudvaroltabb együttes a szerbnél. A dél-európaiak könnyedén behúzták a csoportjukat, a franciákat és a Belgrádban például 5-0-ra megalázott románokat is maguk mögé utasították. A csapat a rutinos klasszisok – Ivanovics, Vidics, Sztankovics – és a feltörekvő fiatalok (Kacsar, Kolarov, Tosics) remek egyvelege, csupán csatárposzton van hiátus: Zsigics és Pantelics sem éri el a középpálya vagy a védelem színvonalát. A gárda reménysége azonban a kispadon csücsül;Radomir Antics 2008-ban vette át a stafétabotot, s a spanyol triumvirátus (Atlético, Barcelona, Real Madrid) egykori edzője remek munkát végzett. Ami a szerbek ellen szólhat – a kulcsemberek, így a brutális idényt teljesítő Vidics és Sztankovics is sérülésekkel küszködik, s amennyiben valamelyikük kidől, könnyen beüthet a krach; a szerb csapat amúgy is híres attól, hogy a téttől megremeg – a 2000-es Eb-n a hollandoktól, négy éve a vb-n az argentinoktól kapott 0-6-ot.

Ausztrália
2006-ban az ausztrál csapat kinőtte magát – Brazília mögött, de Horvátország és Japán előtt masírozott a tizenhat közé, s csak a balszerencse (Neill ügyetlen mozdulata és Grosso ügyes esése) fosztotta meg attól, hogy esetleg tovább álmodozzon. Négy év elteltével a csapat szinte semmit sem változott, két kardinális poszton viszont igen. Egyrészt a „varázsló” Hiddink távozott a kispadról, másfelől Mark Viduka 2007-ben befejezte válogatott pályafutását. Pim Verbeek együttese rendkívül erős, ám hiányzik belőle a kreativitás, az együttes igencsak függ majd attól, hogy a végig sérülésekkel küszködő Harry Kewell bírja-e majd a strapát. Az óceániaiak ugyanakkor bárkit elkaphatnak a fenti hármasból, s aki ellenük pontokat veszít, nagy bajba kerülhet.

Akiktől sokat várnak

Tim Cahill (ausztrál), Harry Kewell (ausztrál), Dominic Adiyiah (ghánai), Matthew Amoah (ghánai), Mesut Özil (német), Marko Marin (német), Bastian Scweinsteiger (német), Milan Jovanovics (szerb), Milos Krasics (szerb), Dejan Sztankovics (szerb)

Kulcsmeccs

Ghána-Ausztrália: a második fordulóra kitűzött mérkőzésen mindkét együttes sokat veszthet. A németek ellen kezdő ausztrálok – amennyiben érvényesül a papírforma – első pontjaik után futnak majd az afrikaiak ellen, míg a szerbek elleni ki-ki találkozó után a ghánaiak is a három pontra hajtanak majd; hisz a németek elleni zárómeccs minden csak nem életbiztosítás.

Mementó

Ausztrália-NSZK, 1974. június 18.: a hamburgi Volksparkstadionban a későbbi világbajnok meggyőző 3-0-val lépte le az akkor még a futballban kevéssé emlegetett ausztrálokat. Wolfgang Overath, Bernd Cullmann és Gerd Müller volt eredményes a rendezők részéről – az óceániaiak később a Chile elleni egy ponttal kerültek fel a „focitérképre”.

A csoport halmozói

4 – Németország (elsősorban az NSZK) eddig négy alkalommal kényszerült büntetőpárbajra, a németek valamennyi tizenegyes-vetélkedőt megnyerték.

Tudta, hogy…

…bár az ausztrál Mark Schwarzer Sydneyben született, német származású – mindkét szülője, Hans-Joachim és Doris is német – s európai karrierjét is Németországban kezdte: Gera Zoltán csapattársa 1994 és 1995 között a Dynamo Drezdában védett, a következő idényt a Kaiserslautern csapatánál töltötte?

A csoport mérkőzései
2010. június 13.
16:00: Szerbia-Ghána, Loftus Versfeld Stadion, Pretoria
20:30: Németország-Ausztrália, Durban Stadion, Durban

2010. június 18.
13:30: Németország-Szerbia, Mandela Stadion, Port Elizabeth

2010. június 19.
16:00: Ghána-Ausztrália, Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg

2010. június 23.
20:30: Ghána-Németország, Soccer City, Johannesburg
20:30: Ausztrália-Szerbia, Mbombela Stadion, Nelspruit

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik