Élet-Stílus

Ghána egyesíti Afrikát

Ghána már a kontinensért harcol – mondta Andre Ayew, a válogatott fiatal csillaga az Egyesült Államok csapatának legyőzése után a vb-nyolcadöntőjét követően.

Az követően, hogy az afrikai csapat a csoportkörből is egyetlen afrikai csapatként jutott tovább és megérdemelten legyőzte az erős amerikai válogatottat, egyre nagyobbak az elvárások. A „Fekete Csillagok” pénteken Uruguay ellen lépnek pályára a dél-afrikai
labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében.

A mai negyeddöntő előtt hatalmas kivetítőket helyeznek el a főváros
Accra forgalmas helyein, hogy az országban minél többen láthassák a nagy
meccset. Máris arról írnak a lapok, hogy a ghánai csapat meghosszabbítja a nemzeti ünnepet, amely amúgy is július elsejére esik. Ha este nyernek, Ghána az első negyeddöntős afrikai csapat a futballtörténelemben.

Ugyanakkor egy afrikai országban az ünneplés sokszor együtt jár sebesültekkel és összecsapásokkal, mint, ahogyan az elmúlt szombaton is történt az amerikaiak fölött aratott 2-1-es diadal után. Most a kormány közleményben kéri a lakosságot, hogy visszafogottan ünnepeljék ha győznek, mert “mindenkire szükségünk van a későbbi sikereknél”.
Amennyiben az elvárások mégsem lennének elég motiválóak, a hírek szerint az USA-t verő tizenegynek a kormány 50 ezer dollár fejenkénti bonuszt ígért, ha elintézik Uruguayt is. Jól lehet ez az összeg nem éri el egy angol Premiere League-es játékos heti fizetését, azonban százszorosa egy ghánai ember éves átlagfizetésének. A sportminiszter Rashid Pelpuo szerint ez is a motiváció része akárcsak a nemzeti büszkeség, éppen úgy mint a világ más csapatainál.

Hogy a világbajnokság legfiatalabb, 24 éves átlagéletkorú csapatának milyen elvárással kell szembe néznie azt jellemzi, hogy az Afrikai Nemzetek Gyűlésének elnöke Baleka Mbete egyenesen azt mondta Johannesburgban: „rajtatok múlik Afrika futball-álma”.

A ghánai zászlót közben nagykereskedők árusítják Dél-Afrika tartományaiban. Gautengben az ország egyik leggazdagabb régiójában hirdetéseket helyzetek el a lapokban, hogy az szurkoljanak Ghánának a dél-afrikaiak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik