Élet-Stílus

A magyarok fele lát konfliktust család és munka között

Minden második magyar érzi úgy, hogy kompromisszumot kell kötnie a család és a munka között. Kilenc éve 10-ből még csak 2-en érezték ezt.

Az elmúlt évtizedben számottevően nőtt a munka és a család közötti feszültség a magyarok körében, azaz egyre többen vannak olyanok, akik úgy érzik, a családjuk megsínyli a munkájukat. A mostani kutatásban a magyarok 11 százaléka vélekedett úgy, hogy egy hónapon belül gyakran kellett elhanyagolni a családot a munka miatt.

A dilemma főként a magas iskolai végzettségűek körében tapasztalható, azok között, akiknek van módjuk sokat dolgozni, vagy munkájuk a karriert, az önmegvalósítást jelenti. A kevésbé iskolázottak körében alacsony azoknak az aránya, akik gyakran érzik úgy, hogy a munka miatt elhanyagolják szeretteiket; a diplomások ötöde, a segédmunkásoknak viszont csak négy százaléka vélekedik így. A konfliktus a magukat a munkaerőpiacon csúcsra járató, gyakran a kisgyermeket nevelő középkorúak körében a legélesebb. A fiatalabbak és az idősebbek – akik még vagy már nem hajtanak, vagy nem a gyerekeiktől vonják meg az együtt tölthető időt – kevésbé szembesülnek a dilemmával.

A munkanélkülivé válástól való félelem nagy szerepet játszik abban, hogy a munkát részesítik előnyben a családdal szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik