Szombat este fél 11-kor, utolsóként vetítették Mundruczó Kornél a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című filmjét Cannes-ban.
Fantasztikusan jól fogadta a közönség a filmet, amelyet a vetítés után a nézők 5-7 perces álló vastapssal jutalmaztak – mondta Kovács Gábor, a film egyik producere. A magyar rendező alkotását a viszonylag késői bemutató és az ezzel egy időben zajló futball-döntő ellenére is teltház előtt vetítették.
Kovács Gábor nagyon meghatározónak nevezte a főként filmszerető civilekből, valamint a szakmabeliekből, és szimpatizánsokból álló közönség vetítés utáni reakcióját. A nézők nagyon értékelik a film minőségét és Mundruczó Kornél fordításait – tette hozzá a producer.
Ettől egészen eltérőek voltak a két korábbi sajtóvetítésnél tapasztalt reakciók. Itt ugyan megszokott a kevésbé lelkes fogadtatás, ennek ellenére meglepő volt a magyar küldöttség által tapasztalt kritikák sokfélesége. Egyes kritikusok nagyon nem szeretik a filmet, mások szerint viszont a vetített alkotások közül kiemelkedik a magyar rendező filmje. A változatos kritikák azonban egy ilyen típusú filmnél elfogadhatók – véli Kovács Gábor. A magyar küldöttség értesülései szerint a Le Monde is nagyon jó kritikákkal illette az alkotást.
Várhatóan vasárnap délig közlik a jelöltekkel, hogy milyen díjra lehet esélyes a filmjük, ezt követően pedig este 7 óra körül kerül sor a hivatalos díjátadóra. Kovács Gábor korábban elmondta, hogy ők nem számolnak a díjjal, nekik az a legfontosabb, hogy jelen lehetnek a helyszínen, és hogy a több száz film közül az övék bekerülhetett a 18-as versenyszekcióba.
