Különösen azért, mert az említett többség görcsölő nyakkal riadt fel ötpercenként arra, hogy megint nekibillent a feje valaminek. Délelőtt szerencsére már olaszbenzinkútnál kávézhattak, és valamiféle barátságos állandóságot kölcsönzött az útnak, hogy az összes érintett ország rádiójában legalább óránként egyszer az úgy tűnik, ultimate szupersztár Lady Gaga énekelt egy számot.
A problémamentes utat váratlanul bonyolult megérkezés követte, Cannes városában ugyanis nagyjából másfél órát töltött azzal a delegáció, hogy megtalálja a Croisette-et. Érdekes dolog ez a GPS-sel, várható volt, hogy a kellemes orgánumú férfi hirtelen mellőzi az udvariaskodást, és spontán elküldi a francba a társaságot azzal, hogy ha annyira oda akarnak találni, akkor keressék meg egyedül azt a tetves fesztiválpalotát. Végül persze happy end, mi más, a szervezésre ugyanis nem nagyon lehet panaszkodni: a bézs kosztümös/öltönyös hostessek-hostok kedvesen kalimpálnak a fémdetektorokkal minden lehetséges ajtónál, aztán sűrű madamozás és monsieur-zés közepette irányítják a rövidgatyás, utazással erősen megterhelt csapatot a megfelelő ablakokhoz, standokhoz, bejáratokhoz.
A megérkezés tehát sikerült, Cannes valóban olyan, mint egy nagy képeslap, a tenger horizontja mögött lebukó napot szerencsére még nem látták, bizonyára gyomorforgató. Pálmafák pipa, tényleg nem nagyzolásból hívják azúrnak ezt a partszakaszt, hajóból meg tényleg egészen elképesztő mennyiséget zsúfoltak a kikötőbe. Szóval egyelőre minden úgy alakul, ahogy várták, este pedig az ’Open eyes on Hungary’ jelszó jegyében éljen a magyar fogadás!
