– Kihoztad a maximumot magadból az EB-n?
– Igen. Nem könnyű elérni ezt az állapotot, magamnak sem sikerült sokszor, de ezúttal a megfelelő időben és helyen igen. Ebben két edzőmnek is nagy szerepe van: Sóvágó Lajos, a válogatott egykori edzője itt, Leedsben a helyi klub mestere. Ha otthon vagyok, csatlakozom a válogatotthoz, ott a KSI vezetőedzője készít fel, ő nyolcéves korom óta foglakozik velem.
– A döntőbe kerülésed után többen gratuláltak Neked az egyik közösségi oldalon, de te fontosabbnak találtad közölni az első tartalék sporttársad jó szereplését. Ennyire összetartó a tornász közösség?
– A közösségi oldalak nagyon hasznosak, jelenleg ez a leggyorsabb módja az információ továbbításának. Ezen az Eb-n olyan erős volt a kohézió a társak között, amilyet az elmúlt években a felnőtt válogatottságom ideje alatt még nem tapasztaltam. Jó érzés ez, és az is, hogy ma már egyre többen vagyunk a döntőben vagy annak közelében. Az én versenyem után maga Berki Krisztián hívta a sportnapilap munkatársát, hogy beszámoljon az 5. helyezésemről. Nincsenek rivalizálások, egyformán örülünk egymás sikereinek, én is büszke voltam társamra, aki a 9. lett, az sem kis dolog.
– Mennyire tudsz megküzdeni azzal, hogy Berki Krisztián árnyékában vagy?
– Ez nem feltétlenül igaz, hiszen ő specialista, én pedig hatszeres tornász vagyok. Az ő sikere pozitív hatással van rám, sikere bizonyítéka annak, hogy a magyar lovas nemzet. Ha létezik ez az árnyék, egyáltalán nem zavar. Miért is ne állnék be abba a sorba, amely tradíciót Magyar Zoltán indított el két olimpiai arannyal, és amelyet Guczoghy György folytatott Eb- és Vb-aranyaival és Borkai Zsolt olimpiai elsőségével?! Örülök, hogy én is feleleveníthetem a magyar szokásokat a torna világában.
– Mi volt a nagyobb meglepetés: az, hogy Berki nem került a döntőbe vagy az, hogy te 5. helyen végeztél?
– Krisztián többszörös Európa-bajnok, a legjobbak egyike, belefér az is, ha egyszer hibázik. Én nyolcadikként jutottam a döntőbe, de tudtam, ha tökéleteset nyújtok, előreléphetek. Sikerült.
Hidvégi a 2016-os olimpiáin is indulna (Fotó: Dobos Sándor)
– 23 éves vagy, ez egy tornász esetében már a pályafutás közepét jelenti. Meddig akarod, meddig lehet még folytatni?
– A korhatár az elmúlt két olmpiai ciklus alatt egészen kitolódott. A bolgár Jordan Jovcsev 73-as születésű, most is bronzérmet nyert gyűrűn. Úgy gondolom, a 2016-os olimpiáig gond nélkül tudnám folytatni a tornát, de ez sok mindenen múlik.
– Jelenleg Angliában élsz, ott tanulsz. Kitűnő angolsággal nyilatkoztál az egyik weboldalon, elképzelhető, hogy a diploma után is maradsz a szigetországban?
– A Leeds Metropolitan University-n tanulok a Business and English as a foreign language szakon. Második otthonnak tökéletesen megfelel, de soha nem pótolhatja Magyarországot. Jelenleg a szakdolgozatomat írom, még nem döntöttem el, maradok-e, mindenesetre nagyon hiányzik Magyarország.
– Mi a helyzet a londoni olimpiával? Elképzelhető, hogy helyben leszel. Az EB-t a brit srác nyerte, az ezüstérem is otthon maradt. Borítékolható a brit győzelem?
– A hazai pálya minden bizonnyal lejteni fog, ez nem kérdés. De a torna egy nehéz sportág, könnyű hibázni, és emiatt még nehezebb megjósolni az eredményeket, ez adja az izgalmakat a sportágnak. Úgy gondolom, a megfelelő sportdiplomáciai háttér kiépítésével mi, magyarok is fel tudjuk majd venni a versenyt velük. Van rá két évünk.
– Mit kellene gyökeresen megváltoztatni ahhoz, hogy a magyar csapat, a magyar válogatott, a magyar tornasport ugorjon egyet előre?
– Rengeteg mindent. Vannak olyan dolgok, amelyeket csak pénzzel lehet megváltoztatni, de sok olyan is, amihez még az sem kellene. Ki kell építeni a tornasport motorját, az utánpótlásbázist, minél szélesebb alapon. Tehetségekben és szakemberekben sosem volt hiány Magyarországon, szponzorokban szövetségi és helyi szinten annál inkább. Az sem szerencsés, hogy korábbi szövetségi kapitányok, válogatott edzők dolgoznak külföldön, így ők jelenleg nem részesei a magyar tornasport rendszerének. Erős edzői közösség felépítésére van szükség, köztük korábbi sikeremberek felkérésére. Mindehhez persze olyan feltételeket kell biztosítani, hogy ne csak az edzőknek, vezetőknek és tornászoknak érje meg ennek a nagy közösségnek a részesévé válni, hanem a leendő tornászok, a gyerekek számára is.
