Élet-Stílus

Múzeum lesz a terezini gettóban

Állandó kiállításoknak és bemutatóknak otthont adó múzeumokká alakítja át az észak-csehországi Terezín városa az egykori gettó és koncentrációs tábor négy történelmi épületét.

Az erről aláírt szerződés értelmében a felújítási munkálatok 2013-ig fognak tartani, finanszírozásához az Európai Unió 500 millió koronás (5,3 milliárd forint) támogatást adott. A felújítás nem titkolt célja, hogy az építmény UNESCO-listájára kerüljön, mint kitűnő állapotban megőrzött katonai erődítmény.

A terezíni erődöt a késő 18. században építették a Poroszország felől érkező támadások visszaverése céljából. Miután a náci Németország 1939 márciusában elfoglalta a cseh területeket, a németek az egykori helyőrségi települést választották ki az európai zsidók számára a háború alatt kialakítandó gettó helyszínéül. A város mellett álló Kis Erődöt pedig a prágai Gestapo börtönévé alakították.

Az elmúlt években sokszor felvetődött már az épületegyüttes felújításának ötlete, ám vagy a pénz, vagy az érdeklődés hiánya gátat vetett a próbálkozásoknak.

A felújított épületekben katonai- és ősi mesterségek bemutatóit nézhetik majd meg a látogatók. Az egyik épületben a Cseh Hadtörténeti Intézet együttműködésének köszönhetően egy tüzérségi múzeumnak adnak otthont.

Egy másikban állandó kiállítás mutatja majd be a 18. századi katonai életet jellemzőit, és a látogatók az erődrendszerek működésével is megismerkedhetnek. A lovas iskola ismét eredeti rendeltetésének megfelelően, vagyis lovaglóiskolaként fog működni. A tüzérségi barakk épülete pedig a tábor megpróbáltatásait túlélő Baeck rabbiról (1873-1956) elnevezett Leo Baeck alapítványnak ad majd otthont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik