Élet-Stílus

Hajós András az egyenlőség őre

admin
admin

2010. 05. 05. 16:39

Koncertekkel, játékokkal, beszélgetésekkel szombaton rendezik az Esélyegyenlőség Napját Budapesten. A rendezvény házigazdája Hajós András és Lang Györgyi.

Az Európai Bizottság május 8-án délelőtt tíz és este hat óra között a Millenárison rendezi meg a „Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen” információs kampány keretében az Esélyegyenlőség Napja Fesztivált. Az eseménnyel a célja, hogy szórakoztató módon hívja fel a figyelmet a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontosságára, valamint a sokszínű társadalom előnyeire. Este a Duna másik oldalán folytatódnak a rendezvények, ahol az Európa Napi Utcafesztiválon kettő és este tíz között az Európai Unió létrejöttéhez vezető Schuman-nyilatkozat 60. évfordulója alkalmából családi programokon, koncerteken vehetnek részt az érdeklődők.

Az Esélyegyenlőség Napjának két nagykövete és műsorvezetője Lang Györgyi és Hajós András lesz. A nap folyamán olyan ismert magyar előadók fellépései várják a látogatókat, mint például az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, László Boldizsár, Molnár Ferenc Caramel, Póka Angéla, a Szakcsi Gipsy Jazz Band, a Budapest Klezmer Band valamint Palya Bea és a PresiDance.

Helyi és országos szervezetek felvilágosító és szórakoztató programjai segítenek az esélyegyenlőség népszerűsítésében valamint a “Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” kampány üzeneteinek az ismertetésében. Az esemény minden korcsoport számára kínál majd kreatív, interaktív valamint figyelemfelhívó programokat. Részt lehet venni különböző szakmai beszélgetéseken, színházi és zenei előadásokon, de lesz „Sokszínűségi” graffiti fal, Ability park, hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kvíz is.

A figyelemfelhívó tevékenységeken keresztül az Esélyegyenlőség Napja lehetőséget kínál arra, hogy mindenki megtapasztalhassa, milyen nehézségekkel néznek szembe mindennapjaikban a hátrányos helyzetű emberek valamint, hogy bemutassa, milyen jogai vannak a polgároknak, különös tekintettel a koron, vallási meggyőződésen, etnikai hovatartozáson, fogyatékosságon illetve szexuális beállítottságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre.

Az esemény folytatásaként a délutáni utcafesztiválon koncertekkel, családi programokkal és egyéb szórakozató tevékenységekkel ünneplik a hivatalos Európa Napot, amelyen az EU szervezetei mellett olyan civil szervezetek is részt vesznek, amely tevékenysége kapcsolódik az Unióhoz. Mivel a 2010-es évet az Európai Bizottság a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemnek szentelte, az Európa Napi Utcafesztiválon ezzel kapcsolatos programelemek (ability park, „szegénynek lenni nem szégyen” tér, fair trade piac) is megjelennek, valamint az ügy mellett kiálló előadók is fellépnek majd.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.