Élet-Stílus

Kivonul a Ryanair Budapestről

A diszkont légitársaság nem tudott megegyezni a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airporttal a díjak csökkentéséről. A Budapest Airport nem aggódik, úgy véli, hogy a versenytársak hamar kitöltik a Ryanair hagyta piaci űrt.

A diszkont légitársaság régióért is felelős értékesítési és marketing igazgatója, Tamás László csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy októbertől nem indítja el budapesti járatait, amelyek Bristolba, Dublinba, East Midlands-ra és Glasgow Prestwick repülőtérre közlekedtek. Annak ellenére nem tudták elérni az árak kívánt mértékű csökkentését a BA-nál, hogy 25 új járat indítását is beígérték – jelent meg több lap internetes portálján.

A Ryanair úgy vélte: az új járatok egy-két éven belül évi kétmillió utast is hozhattak volna a ferihegyi reptérnek, ennek fejében azonban elvárta volna a légitársaság, hogy a BA szignifikánsan csökkentse a reptér költségeit. Az új célállomások között lehett volna Barcelona, Malaga, Szicília és Göteborg is. Ez az ajánlat viszont nem kellett a BA Zrt.-nek, ezért a diszkont légitársaság októbertől elhagyja Budapestet, ahogyan – hasonló okból – Prágát is.
Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek azt mondta: a diszkont társaságok piacán nem marad űr a távozó légitársaságok után, miután a versenytársak eddig is bővültek, és új járatok indítását jelentették be. Úgy vélte megfelelő pi9acismerettel és marketinggel jók a piaci lehetőségek Budapesten. A Ryanair követelését Szilágyi Károly nem minősítette, annyit mondott, hogy a BA már kidolgozott egy valamennyi társaságra vonatkozó kedvezményrendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik