Élet-Stílus

Fényszórók az alagút végén?

admin
admin

2010. 03. 26. 08:00

A Figyelő Trendben szokásunk a górcső alá vett szegmens – ezúttal az autóipar – jeles képviselőit kérdésekkel szembesíteni. A jelen helyzetet eltérően látják, a jövő azonban mindannyiuk szerint füst- és gondmentes.

Kérdéseink voltak:

Túljutott-e már az autóipar a válság mélypontján?
Használt vagy új autó értékesítésével lehet-e inkább átvészelni a nehéz időket?
Bealkonyulhat-e az autóversenyeknek a gazdasági nehézségek miatt?
Milyen meghatározó területen hozhat technikai újdonságot 2010?
Milyen lehet a jövő autója?

Bognár Gábor, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója:
Amennyiben a világ autókereskedelmét vizsgálom, véleményem szerint túljutottunk a válság mélypontján. A nyugat-európai országokban azonban az autóvásárlást támogató 2009-es kormányzati ösztönzők megszűnése nyomán alaposan csökkenhetnek az eladások, miután – például Németországban, Franciaországban, vagy a Benelux-államokban – tavaly ezekkel a támogatásokkal rengeteg előrehozott eladást generáltak. A visszaesést azonban ellensúlyozhatja a távol-keleti autóértékesítés robbanásszerű növekedése, amelynek két legnagyobb generátora Kína és India.
A magyarországi piac sajnos tovább csökkenhet a 2009-es évhez képest, csak 2010 harmadik negyedévétől várható minimális növekedés. Viszont 2011-ben mindenképpen fellendülést várok a 2010-es évhez képest. Úgy gondolom, hogy a magyarországi piac 2013-ban érheti el a 110–120 ezer darabos eladást. A folyamat csak és kizárólag külső beavatkozás gyorsíthatná meg, akár adócsökkentés (gépkocsi áfa, regisztrációs adó), akár a most bevezetett szigorúbb hitelfelvételi szabályokon való lazítás.
Sem a használt, sem az új autók nem nyújtanak számunkra garantált megoldást a nehéz időszak átvészeléséhez. Stabil, jól működő, nagy forgalmú és biztos ügyfélkörrel rendelkező szerviz, és külső források további bevonása nélkül lehetetlen túlélni a jelenlegi helyzetet. A hosszú távú és jól működő ügyfélkapcsolatokhoz azonban az új és használtautó-értékesítés feladata, hogy a piaci lehetőségeket maximálisan kihasználva biztosítsa a kereskedés mögött álló szerviz jövőbeli munkáját is. Ez minden eddiginél magasabb szintű és minőségű szolgáltatásokkal érhető el.
Tény, hogy az autógyártók sokkal kisebb figyelmet, illetve pénzügyi támogatást tudnak szentelni erre a területre. Az elmúlt években egyes gyártóknál prioritást élvező autósport háttérbe szorul, vagy a kisebb invesztíciót igénylő szakágak felé fordulnak.
Szinte minden autógyártó előrukkol valamilyen alternatív hajtású gépkocsival az idei évben. Jelenleg több márkának van magyarországi forgalomban hibrid hajtású gépkocsija, és van olyan márka (például a Honda), amely a közeljövőben minden egyes kategóriában tud majd hibrid gépkocsit ajánlani. Egy éven belül megjelennek tisztán elektromos hajtású gépkocsik is, amely egy következő lépés a jelenlegi benzin, illetve dízel üzemű gépkocsik használatának kiváltásához, illetve az általuk okozott emisszió csökkenéséhez.
Véleményem szerint a tisztán elektromos, illetve a hidrogénhajtású gépkocsiké a jövő.

Fejes János, a Magyar Suzuki Zrt. marketingvezetője:
A mélypont természetesen országonként eltérő lehet. Így egységes választ sem lehetséges adni. Egyes országokban a jelek már fellendülésre utalnak. Meglátásunk szerint hazánkban a mélypont most tapasztalható. Az év második felétől már fellendülés várható.
Jelenleg a szerviz és a használt autók értékesítése az, ami elsősorban segíti a kereskedések működését.
A válság érintette az autóversenyek világát is. Bizonyos költségcsökkentések történtek, de nem fog „bealkonyulni” a versenyzésnek, hiszen például a nézők érdeklődése továbbra is erős.
Amennyiben a Suzukira vonatkozik a kérdés, akkor azt mondhatom, hogy komoly újdonságot hoz a Swift Hybrid bemutatása Genfben.
A jelenlegi tendenciák leginkább a hibrid autók irányába mutatnak. A teljesen automata autók még időben messze vannak. A vezetés örömére is gondolniuk kell a fejlesztőknek.

Hajdú Nóra, a Citroën Hungária Kft. kommunikációs igazgatója:
Abban bízunk, hogy már az idei második félévben megindul felfelé a piac. Azért nem lehet gyors felépülésre számítani, inkább egy hosszú menetelés tűnik esélyesnek. Annál is inkább, mert nálunk a vevőfinanszírozással kapcsolatos kormányrendelet megnehezíti a hitelhez jutást. Ennek ellensúlyozására a Citroën a flotta oldalt erősíti, mert ezen a területen nagyobb eséllyel jelentkezik fizetőképes kereslet. A kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy amíg korábban a flottaeladások az értékesítés 30 százalékát képviselték, mára megfordultak az arányok, s az eladásaink 70 százaléka kötődik flottákhoz.
Sajátos kettősség tapasztalható. A felső kategóriákban ugyanis továbbra is meghatározóak az újautó-eladások, ugyanakkor az alsó kategóriákban egyértelműen a használt autók értékesítése a túlélés eszköze. A szervizszolgáltatásokat (márkaszervizek, alkatrész dílerek) is felértékelte a válság, mert ez a terület kivételes lehetőségeket nyújt az egyéni, ügyfélre szabott megoldások alkalmazására és a bizalomépítésre.
A Citroën számára stratégiai fontosságúak a rali versenyek. Csapatban ötszörös, egyéniben hatszoros bajnokok vagyunk. Ez a versenyág egy élő ipari laboratórium, s az itt szerzett tapasztalatok a modelljeink megbízhatóságával mérhetőek. Szóval, a versenyekből komoly autógyártónak nincs kiszállás.
Két fontos fejlesztési irány hozhat az idén is látványos eredményeket. A Citroën folyamatosan jelen van a piacon környezetkímélő motorjaival, így a C3-as károsanyag-kibocsátása 100 gramm/kilométer alatt van, s ehhez társulnak még a Stop & Start megoldások, vagyis amikor megáll az autó, automatikusan kikapcsol a motor. A másik irányt a dízel hibridek képviselik, az idei Genfi Autószalon sztárja lehet a Citroën új DS High Rider tanulmányautója.
A hibridek bizonyulhatnak a jövő autójának, mert a dinamizmushoz egyfajta, jó értelemben vett polgári felelősségtudatnak is társulnia kell.

Jávor Dániel, a BMW Magyarország Kft. vállalati kommunikációs szakértője
Globálisan nézve vannak pozitív jelek: a BMW-csoport például tavaly januárhoz képest az idei első hónapban 16,6 százalékos növekedést mutatott fel, így továbbra is az első számú autógyártó a prémium kategóriában. Ami viszont a magyar piacot illeti, az összes márka eladásait tekintve a helyzet továbbra is drámai, hiszen a tavaly januári, már akkor is komoly csökkenést is alulmúlták az év eleji eredmények. Ezzel együtt is a prémium szegmensben tavaly a BMW Magyarország szenvedte el a legkisebb mértékű csökkenést, igaz, ez mintegy 30 százalékos volt.
Számunkra szerencse, hogy a BMW Premium Selection program rendkívül sikeres: ezen keresztül lehetőség van az új autók mellett, garantált forrásból származó, fiatal, alig használt BMW gépkocsik értékesítésére, és így a két értékesítési terület együtt segít a kereskedőknek átvészelni a nehéz hónapokat.
Ami a BMW-t illeti, a versenyzés a márka alapvető részét képezi, és ez a magyarországi aktivitásra is igaz, hiszen a BMW Magyarország által 2008-ban indított csapat, a BMW Team Hungary with EfficientDynamics nemzetközi mércével is egyre komolyabb eredményeket ér el 24 és 12 órás versenyeken. Egyre erősebb motorjaink egyre kevesebbet fogyasztanak, és ez a koncepció egyértelmű eredményeket hoz a megbízhatósági versenyeken. Csoportszinten ugyan a BMW kilépett a Forma–1-ből, hogy az így felszabadult erőforrásokat fenntarthatósági projektjeire csoportosítsa át, de a márka továbbra is aktív részese lesz más motorsport-sorozatoknak, például a túraautó-bajnokságoknak.
A fejlesztések az egész autóiparban – a BMW-csoportnál különösen – a fenntartható egyéni közlekedés irányában folynak: tavasszal már piacra lépnek a BMW hibridmodelljei, az ActiveHybrid 7-es és az ActiveHybrid X6-os.
A BMW-csoport folyamatosan keresi a lehetőségeket az alternatív üzemanyag-hajtások terén, és a távolabbi jövőt továbbra is a hidrogénhajtásban látja. A szükséges feltételek kialakulásáig, a projekt keretében egy úgynevezett Megacity járművön dolgozunk, amely a tisztán elektromos hajtású Mini E és BMW Concept ActiveE projektek sikerén alapul.

Kapus-Nagy Beatrix, a Csaba Autóház Kft. kereskedelmi és marketingvezetője:
Véleményem szerint az autóipar a gödör alját már elérte, de egy picit sem emelkedett, hanem folyamatosan a mélyponton van. Ennél „lejjebb” már nincs, ám emelkedésről ma még egyáltalán nem beszélhetünk. Különösen igaz ez hazánkra, és az autóiparon túl az autókereskedelemre.
A békéscsabai Csaba Autóház Kft. Skoda és Suzuki márkájú új autókat árul. Ezen kategóriákkal foglalkozó kereskedések esetén főként használtautó-értékesítéssel és a szerviz jó működtetésével lehet túlélni a nehéz időket. Azon kereskedéseknek, amelyek prémium kategóriára vannak leszerződve, lehet valamennyi lehetősége az újautó-értékesítésre is. A mi potenciális vásárlókörünket érinti legkeményebben a gazdasági válság, ők most nehezen ülnek át új autóba. A fiatal, néhány éves, jó állapotú használt autók és tesztautók iránti kereslet került előtérbe ebben a nehéz időszakban.
Nem gondolom, hogy a komolyabb autóversenyek a gazdasági válság hatására „becsuknának”, noha ebben a sokrétű világban nagy a mozgás. A Forma–1-ről éppen a minap látott napvilágot a hír, hogy elképzelhető: nőni fog a részt vevő csapatok száma, azáltal, hogy leszorítják a csapatok költségvetési összegét, sőt, 2010 májusában már az új autók tervezésének látnak neki.
Valószínűleg az autógyártók is előtérbe helyezik a takarékosságot 2010-ben: nem igazán az újításokról fog szólni ez az időszak. Ha valamelyik cég mégis fejleszteni szeretne, az a gazdaságos üzemeltetésre vonatkozó újdonságával arathat sikert.
Az autógyártók már évek óta a károsanyag-kibocsátás csökkentését hangsúlyozzák a szakmai kiállításokon és minden egyéb fórumon. Így talán a környezetvédelem lesz a fő szempont a jövő autójának kialakításánál. Emellett pedig a gazdaságos üzemeltetés is meghatározó lesz, azaz a hibrid és az elektromos autók lehetnek a befutók.

Friedrich Lixl, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A válságot nemzetközi szinten mindenütt ugyanaz a probléma váltotta ki, ám hatásai rendkívül eltérőek voltak. A gépjármű-ipari szempontból fontos országokban beavatkozott az állam, s roncsprémiumokkal jelentős mértékben enyhítette a visszaesés mértékét. Ausztriában ezzel még növekedést is sikerült elérni az új autók piacán. Ellenben Magyarország – az Európában egyedülálló módon alkalmazott regisztrációs adóval – eddig sem büszkélkedhetett. A kormányzat most is az eddigi út folytatása mellett döntött. Nemhogy csökkentette volna a terheket, vagy támogatásokat vezetett volna be, de egyenesen újabb terheket rótt ki.
A gépjárműpiacon jelenleg nagymérvű koncentráció zajlik, amelynek a Pappas Auto is részese. Ebben a helyzetben két megoldás van: az összezsugorodott piacon szélesíteni a kínálati palettát, hogy elérjük a megfelelő értékesítési nagyságrendet, vagy kivárni, és később esetleg befejezni a működést. A Pappas Auto az előbbi utat választotta és offenzív módon reagált. Szélesítettük piaci spektrumunkat a Fiat márkával, továbbá egy új, debreceni telephellyel regionálisan is bővítettük jelenlétünket. Debrecenben a Mercedes-Benz és a Fiat mellett DAF-szervizt is nyitottunk. A Pappas Auto minden üzleti területen növelte az általa forgalmazott márkák teljes belföldi eladásához viszonyított piaci részesedését (helyenként sikerült az arányt megháromszorozni), és profitált a koncentrációs folyamatból. Számos más cég nem fogja tudni túlélni ezt a gazdaságilag igen nehéz időszakot, amely nézetünk szerint csak 2014-ben zárul le, akkorra lesz elérhető a 2008-as szint.
A büdzséket az autósportban a jelenlegi helyzethez kell igazítani. A Mercedes erős, sportos, dinamikus imázs kialakítását célozza. Ehhez most jó kiinduló pont a Rosberg–Schumacher Forma–1-es csapat, de a későbbiekben már a top helyezések elérésére kell törekedni.
Az új E-osztály kombi, kabrió és SLS AMG modelljei technológiai és imázs szempontból is kiemelkedőek.
A hibrid autókban látjuk a jövőt, amelyek a hidrogénhajtás, az elektromos cellák és a benzinmotorok előnyeit ötvözik.

Markó Zoltán, a Hyundai Holding Hungary Kft. operatív igazgatója
A tavalyi roncsautóprogramok Európa-szerte sokat tompítottak a visszaesés mértékén. Ezzel a támogatással immár nem lehet számolni, és meglehetősen kérdéses, hogy a céges, vagy a magánfogyasztás élénkül-e az idén. A Hyundai a válságnak is köszönheti, hogy eredeti célkitűzéséhez képest évekkel korábban sikerült a világ ötödik legnagyobb autógyárává válnia. Ne lepődjünk meg azon, ha további átrendeződések lesznek.
A használtautó-piac általában is stabilabbnak tekinthető, de önmagában nem megoldás a helyzetre. A használt autóra azért van szükség, hogy azokat az ügyfeleket is ki lehessen szolgálni, akik még nem új autóban gondolkodnak, de később újautó-vásárlóként térhetnek vissza. Az újautó-eladáshoz viszont lehetőséget kell adni a vásárló jelenlegi használt autójának beszámítására. A kettő középtávon erősíti egymást. A pillanatnyi helyzetben vannak olyan kereskedők, akik kizárólag a használt autóra koncentrálnak és vannak olyanok, akik éppen arra használják fel a lehetőséget, hogy újabb márkákat vegyenek fel a létezők mellé. Meghatározó a szerviz kihasználtsága, ehhez viszont minőségi munkát kell tudni végezni, korrekt áron.
A márkáknak az autósportban is ugyanolyan költségcsökkentő intézkedéseket kellett, és kell megvalósítaniuk, mint bármely más iparág szereplőinek. Biztos vagyok benne, hogy a válságból való kilábalással egyidejűleg újra megjön a kedve a gyártóknak a szerepléshez a technikai sportok különböző műfajaiban.
Az üzemanyagárak folyamatos emelkedése rákényszeríti az embereket, hogy figyeljék, mennyiért jutnak el A-ból B-be. A hagyományos autók energiahatékonyságát részben az új fejlesztésű, könnyebb, kisebb és hatékonyabb motorok emelhetik, de a minőségi ugrást a hibrid erőforrások hozhatják meg. A Hyundai elsőként ötvözi az LPG és az elektromos hajtás előnyeit a Hyundai Elantra hibrid modellben.
Az autók egyre takarékosabbak és egyre biztonságosabbak lesznek. Ugyanakkor a vevők továbbra is az egyedi igényeiknek legmegfelelőbb autókat fogják keresni. Ez a folyamat tovább táplálja a crossoverek, azaz a többcélú autók térnyerését. Az autók műszaki megoldásaikban egyre jobban fognak hasonlítani egymásra, bár megjelenésükben egyre sokoldalúbbak lehetnek.

Maróthy Miklós, a Renault Hungária Kft. vezérigazgatója:
Az autóipar annyira szegmentálódott földrajzilag, hogy nem lehet általános választ adni a válság lefolyását firtató kérdésre. Azok a gyártók, amelyek nem csak a világ hagyományos nagy piacain vannak jelen, hanem erősítenek Kínában – amely ma is növekedési fázisban van – kevésbé érzik a globális hatásokat. A világ többi részén élők is túl vannak a mélyponton, de ez nem jelenti azt, hogy fel lehet lélegezni.
Már a válság előtt is a stabilitás alapkritériuma volt minden egyes márkakereskedő számára a lehető legtöbb lábon állás. A csak egyik vagy csak másik tevékenységet végzőknek nagy volumenben és kiemelkedően jó minőségben kell gondolkodniuk. Enélkül csak a korábbi évek felhalmozott tartalékainak felhasználása segítheti át az adott kereskedőt a mai válságvégen.
Bealkonyulásról egyelőre nem beszélhetünk az autósportban, de visszaesés itt is lesz. Szenvedélyről van szó, amelyre gazdasági érdekek telepedtek. A gazdasági érdekek gyengülése miatt természetesen kevesebb és szerényebb rendezésű versenyre fog egy ideig sor kerülni, de sem a gazdasági nehézségek, sem a környezetvédelmi törekvések nem fogják e szenvedély rabjait teljesen eltüntetni. Itt sem szabad, ahogy a kérdés sugallja, szűkebb környezetünk bajait általánosítani. Hozzánk hasonlóan a feltörekvő piacok szereplői ugyanúgy élvezni akarják majd a gyorsulásokat, farolásokat, a port és a benzingőzt, az egész versenyhangulatot.
Az elektromos autók területén egy-két éven belül valódi áttörés jöhet, de hogy ebből 2010-re jut-e valami, azt nehéz megmondani. Valószínűleg nem.
A lehető legsokoldalúbb, és mindenképpen környezetbarát technológiára épülő autóé a jövő, úgy gyártását, mint mindennapi használatát tekintve.

Andrew Prest, a Polar Mobil Kft. ügyvezető igazgatója:
A hazai piaci szereplők meg voltak győződve, hogy a 2009-es eladási számoknál nem lesznek rosszabbak az idei adatok. A konszenzus stagnálásról szólt, a legmerészebb előrejelzések enyhe év végi emelkedésre tippeltek. Ehhez képest januárban – a gyenge 2009-es bázishoz viszonyítva is – további meredek esést tapasztalhattunk. A havi 3 ezer darab körüli országos személygépkocsi-értékesítés a csúcsévekének csupán töredéke. Nemzetközi szinten a kifutó roncsprogramok visszavehetnek a lendületből, de Kína és az egyéb fejlődő piacok növekedése ellensúlyozhatja ezt a hatást.
A magyar márkakereskedők egyhangúlag arról számolnak be, hogy egyedül a szerviz bevételek tartják életben őket – ha egyáltalán! Bár most stabilizálódni látszik a piac, mindenhol estek a használtautó-árak az elmúlt évben, és tetemes márkakereskedői veszteségek keletkeztek a készleteken. Várhatóan országosan több száz márkakereskedés szűnik meg a következő pár évben, és instabil marad a lízingpiac, így a végkiárusítások és a banki licitek lent tarthatják az árakat.
Egyes konszernek kivonulhatnak az autósportból, de újak mindig jelentkezhetnek.
Nagy durranás nem várható, inkább folyamatos és fokozatos javulás az autók fogyasztásában és károsanyag-kibocsátásában. Ehhez nem kellenek feltétlenül teljesen új modellek, sokszor egy meglévő termék frissítése, finomhangolása során kisebb lépésekben javítják a gazdaságosságát és környezetvédelmi besorolását.
Egyre több hibrid autó kerül majd piacra, néha egyéb technológiákkal kiegészítve, mint a hagyományos és második generációs bioüzemanyagok. Szinte minden gyártó elektromos technológiát fejleszt, de ezek drágák és a speciális akkumulátorok alapanyagait nehéz beszerezni, ráadásul az infrastruktúra hiánya miatt a feltöltés is problémás. A hibrid és elektromos technológia azonban csak egy lépcsőfoknak tekinthető, a keresett megoldás nyilván a fosszilis üzemanyagtól mentes autó, az üzemanyagcellás jármű. Egyre népszerűbbek az intelligens rendszerek, amelyek például a sávelhagyásra, ütközésveszélyre, a követési távolság betartására figyelmeztetnek. Ezek előbb-utóbb már az alapmodellekbe is bekerülnek. Már nagyon olcsón alkalmazhatóak lennének olyan technológiák, amelyek GPS vagy egyéb eszközök segítségével tiltják a sebességhatár túllépését, vagy egyéb szabálysértő vezetői magatartást. Politikai akarat kérdése, hogy mikor terjednek el, de a növekvő világnépesség és a motorizáció terjeszkedése miatt valószínűleg nem olyan távoli az alkalmazásuk.

Rohodi Mihály, az Autóház Budaörs Kft. – Olasz Autók Háza márkakereskedés igazgatója
Véleményem szerint e piac még nem jutott túl a mélyponton, a 2010-es évre jóslataink borúsabbak, bár márkakereskedésünk, és az általunk képviselt Fiat márka 2009-ben is tudott eredményeket elérni, növelte piaci részesedését a személyautók terén is, illetve sikeres a kishaszonjárművek szegmensében is. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az importőr nagyon kedvező, már-már használtautó-árakat súroló újautós-akciókkal rukkol elő, és a Fiat modellpalettája is optimálisnak mondható: egyre tetszetősebbek a modellek, magas műszaki tartalommal, nagyon jó ár-érték aránnyal.
Magas színvonalú szolgáltatás kell, mind az autóértékesítés, mind a szervizháttér terén. A 2009-es tapasztalataink szerint, a soha nem látott mértékű kedvezmények, akciók miatt, az újautó-vásárlás kedvezőbbnek mondható, hiszen esetenként 1–2 éves használt autó árán lehet új autóhoz jutni. Emellett a használtautó-szegmens márkakereskedésünkben inkább másodlagosnak mondható, bár a képlet visszafele is igaz, és az alacsony újautó-árak hatása érezhető a használt autók árazásában is.
Biztosan lesz hatása a gazdasági nehézségeknek az autóversenyekre is: mindenki meggondolja, milyen támogatásokat, marketingaktivitásokat valósítson meg a válság idején, költségcsökkentés érezhető ezen a fronton is. Támogatók nélkül az autóversenyek is nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése terén nagy sikereket érnek el a Fiat-motorok, ez szerintem folytatódni fog idén is. Egyre gyakoribbá válnak a kis hengerűrtartalmú, mégis kimagasló teljesítményű motorok, mint például az 1400 köbcentis Multiair motorok – 105 és 170 lóerő közötti teljesítmény palettával. Érdekes extrafelszereltségek válnak megszokottá, itt is egy példát említenék: a Lancia Delta automata, kéz nélküli parkoló rendszere már nem újdonság, sok vásárlónk ismeri, választja.
A jövő autója sokoldalú, ergonomikus, kényelmes, takarékos, alacsony károsanyag-kibocsátású, kedvező ár-érték arányú, tetszetős formavilággal, magas extra felszereltséggel – nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Vérten Sándor, a Porsche Hungaria Kft. kommunikációs igazgatója:
Ha az autóipar egészét tekintjük, a válság mélypontja talán mögöttünk van, de az autókereskedelemben ez még nem jelent élénkülést. Cégünk a tavalyi forgalom elérésére számít, azaz 60–70 ezer darab közötti személyautó és 11–12 ezer haszongépjármű találhat itthon gazdára 2010-ben, de a piac csak az év második felében találhat magára.
A gépjárművek forgalmazása kapcsán nem lehet különválasztani az új autók, vagy a használtak forgalmazását, a szerviz és alkatrészforgalmat, a finanszírozást és az egyéb szolgáltatásokat. Csak ezek együttes fejlődése adhat megoldást a fellendülésre, mivel nem csak a vásárlók meggyőzése, hanem márkahűségük kialakítása, és a gépkocsi működésével kapcsolatos szolgáltatások folyamatos fejlesztése is központi kérdés.
A nézők és a csapatok igényei szerint az autóversenyek önmaguktól is átalakulhatnak, így nem kizárólag a gazdasági nehézségek a döntőek. Ezek mellett fontos tényező az egyes márkák marketingpolitikájának alakulása is, hiszen ezeken a területeken két-három év alatt átalakulhatnak a prioritások.
Folyamatos és gyors az előrelépés az alternatív hajtású és a csökkentett fogyasztású, illetve alacsony károsanyag-kibocsátású technológiák bevezetése terén. Ebben az autóipar messze megelőzi az élet egyéb területein látható innovációt, így például a szállítmányozás, a lakossági energiafogyasztás vagy az ipar más területein tapasztalható trendeket. Az autóipar ugyanis maga is a kedvezőbb környezeti hatású technológiák kialakításában érdekelt, és ettől elmarad a központi, például a gazdaságpolitikai prioritások megfogalmazása vagy az adózási preferenciák érvényesítése.
A jövő személygépkocsija sokoldalú, az egyes vásárlói igényeket kielégítő, takarékos és kényelmes. A teljes automatizálást ezek a prioritások megelőzik, de az előbbiekhez többféle gyártói filozófiával lehet eljutni. A Volkswagen-csoport most a kisebb lökettérfogatú, takarékos motorok kínálatában lépett jelentőset, de nem marad el a hibrid vagy az elektromos hajtású autók fejlesztése terén sem. Azonban az egyik nem feltételezi a másik megszűnését.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.