“Az első animált karakterek egyikeként Popeye a legfeledhetetlenebb rajzfilmikonná vált és kitörölhetetlenül kötődik az animáció fejlődéséhez” – idézte a Sony animációs stúdiójának elnökét a Variety.com, amely beszámolt a készülő produkcióról.
A Sony könnyen felkarolta a produkciót, hiszen csapata a Hupikék törpikéket is 3D-s technikával akarja a filmvászonra varázsolni. A számítógépes animációval készülő Popeye produceri feladatait Avi Aradra bízták, aki korábban a Pókember-filmeken dolgozott a stúdióval.
A forgatókönyvre Mike Jones kaphat megbízást, aki a hollywoodi szaklapnak “rendíthetetlen Popeye-rajongóként” írta le magát, és mint mondta: “a bandzsító tengerész” nemcsak egy új generációnak mutatkozhat be, hanem azok is ismét felfedezhetik, akik a történetein nőttek fel.
Az Elzie Crisler Segar által megteremtett Popeye először 1929-ben tűnt fel egy akkor már évek óta futó képregényben, ám mellékfigurából hamarosan főszereplővé nőtte ki magát. A spenótevő hősből később rajzfilmsztár lett, akinek figurája máig hatalmas kincsesbányája a vele reklámozott termékek sorának. Húsz évvel ezelőtt Robin Williams személyesítette meg a filmvásznon egy Robert Altman rendezte játékfilmben.