A 2004-ben Európa-bajnok sportolót a 30 fős mezőnyben a 27. helyre sorolták, s Vardanjan a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának elmondta, nagyon bizakodó tanítványa szereplésével kapcsolatban.
“Jó őt nézni, a tréningeken csuda dolgokat csinál, remek formában korcsolyázik, elégedett vagyok vele – mondta az edző. – Érzem, elképesztően fel van dobva, ezért figyelnem kell arra is, nehogy túlpörögjön. Nagyon várjuk már, hogy jégre lépjen.”
A világranglistán jelenleg kilencedik Sebestyénnek ez a negyedik ötkarikás szereplése, s ez eddig csak a háromszoros olimpiai bajnok norvég Sonja Henie-nek sikerült 1924 és 1936 között.