Élet-Stílus

Emelt fővel búcsúzom – interjú Kistelekivel

Kisteleki István, a labdarúgó-szövetség (MLSZ) tavasszal búcsúzó elnöke a távozásának indokairól, a válogatottról, Erwin Koemanról és a bundaügyről is beszélt a FN.hu-nak adott interjújában.

Miért döntött a távozás mellett?

Úgy vélem, ha véget ér egy ciklus, jelesül egy világbajnoki selejtező sorozat, akkor a soron következő közgyűlésig el lehet, el kell gondolkodni a folytatásról, akkor is, ha kijut a válogatott az aktuális eseményre, és akkor is, ha nem. Én pedig a távozás mellett döntöttem. A megbízatásom öt évre, azaz 2011 februárjáig szólt, viszont nem akartam, hogy a selejtezősorozat kellős közepén kerüljön sor a váltásra. A döntésemmel fél évet nyert a magyar labdarúgás, a válogatott, hiszen az Eb-selejtező kezdetéig éppen ennyi idő áll majd az új vezetés rendelkezésére. Ezt így tartottam korrektnek.

Erwin Koeman esetében azonban nem várták meg a selejtezősorozat zárását, hiszen az MLSZ már korábban, augusztus végén szerződést hosszabbított a válogatott holland szövetségi kapitányával – sokan kritizálták is ezért…

Ennek ellenére számomra ez a téma nem kellemetlen, sokkal inkább kellemes, elvégre a labdarúgásunk szolgálatában maradtak azok, akik erre rászolgáltak, jó teljesítményt nyújtottak. Egervári Sándor és más sikeresen dolgozó szakemberek esetében sem történt ez másként – erről azonban egyesek már hajlamosak megfeledkezni.

Tisztázzuk: Koeman jól dolgozott?

Meggyőződésem, hogy kiváló kezekbe került a válogatott. Az Erwin Koeman által irányított csapatnak köszönhetően újra futball-láz volt Magyarországon, újra megteltek a lelátók a stadionban. Az edzőbizottság szerint szintén jól dolgozott a holland edző, ezt erősítette meg Temesvári Miklós, az edzőbizottság vezetője az elnökségi ülésen, amelyen az elnökség egyhangúlag fogadta el a kapitány szakmai beszámolóját.

Emelt fővel búcsúzom – interjú Kistelekivel 1


Csakhogy negyedik helyen zárt a válogatott a vb-selejtezőcsoportjában, holott a sorsoláskor a második hely megszerzését tűzte ki célul.

A sorsolást említette, pedig azon csak az dől, kikkel kell játszani a selejtezőben. Felhívnám figyelmet a lényegre, a csoportbeosztás elkészítésére, amely már komoly feladat, márpedig az általam vezetett, ellenfelekkel történő nyolc-kilenc órás egyeztetésen a sportdiplomáciánk jelesre vizsgázott. Azt pedig soha nem hangzott el, hogy a válogatottnak a második helyen kell végeznie, ha ellenkezőjével szembesít, meg emelem a kalapomat. A célkitűzésként azt fogalmaztuk meg, hogy a sorozat végéig, az utolsó percig legyen versenyben a csapat a második helyért, és ezt teljesítette is.

Térjünk vissza a távozásához: hirtelen elhatározás, vagy hosszú vívódás eredményeként született meg a döntése?

Korántsem hirtelen felindultságból döntöttem így, már hosszú ideje érlelődött bennem a búcsú gondolata, talán egy éve, de a Telkiben létrehozott edzőcentrum átadása idején, azaz május elején már tudtam, mit akarok. Úgy is fogalmazhatok: ezúttal saját, egyéni érdekeimet helyeztem előtérbe, úgy cselekedtem, ahogy én akartam, ahogy nekem jó.

Családja mit szólt?

Most boldog.

Belefáradt a munkába?

Mondhatjuk úgy is, hogy belefáradtam, de pontosabb úgy fogalmazni: elég volt. De ne higgye, hogy valamiféle letargikus állapotban vagyok, éppen ellenkezőleg, teljesen normálisan teszem a dolgom, és emelt fővel távozom majd. Szeretném kihangsúlyozni, hogy társadalmi munkában dolgoztam a magyar labdarúgásért, napi sok-sok órában. A harcokkal együtt boldog és azt gondolom, eredményes időszakot hagyok magam mögött.

Itt van azonban a bundaügy: az egyik napilap, jelesül a Bors című bulvárújság egy 1989-es Sport Pluszra hivatkozva vesztegetéssel vádolta meg önt…

Bevallom, nem vagyok olvasója az említett lapnak, és azt hiszem, a jövőben sem fogom járatni, viszont megtettem a szükséges jogi lépéseket. Erre a témára majd a bírósági döntés után térjünk vissza. Az aljas indokból elkövetett rágalmazást a törvény két évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, és olvasatomban erről van szó. Egész életemben, játékosként és edzőként is mindig a fair play szellemében jártam el, és továbbra is mindent megteszek azért, hogy tiszta viszonyok uralkodjanak a sportág keretein belül.

Aktuális a téma, hiszen a fogadási botrány Európa egész labdarúgását megrengette. Igaz-e, hogy ön már márciusban értesült róla?

Sohasem mondtam ennek ellenkezőjét, miután magam nyilatkoztam, hogy az UEFA kongresszusán felmerült, feltételezhető, hogy ezzel kapcsolatban történtek bűncselekmények. Az európai szövetség éppen ezért létrehozta az úgynevezett monitoring-rendszert, amely jelzi a nem szokványos, ha úgy teszik, gyanús fogadásokat.

A „szűrőn” több magyar vonatkozású mérkőzés is fennakadt. Ön szerint az MLSZ kellő keménységgel, határozottsággal lépett fel a bundaügyben?

A bunda kifejezés nem biztos, hogy helyénvaló, az UEFA is fogadási és korrupciós ügynek nevezi a problémát. Az MLSZ mindent tőle telhetőt megtett az ügyben, annyira, hogy ezt az európai szövetség is elismerte, ehhez gratulált is: az ügybuzgóságunk láttán két napja dicsérő levelet küldött, itt van az asztalomon. Ugyanakkor az UEFA felhívta a figyelmet arra is, hogy a fogadási botránynak semmi köze magához a futballhoz, az egyes nemzeti szövetségekhez, így az MLSZ-hez sem, az ügy jelen stádiumában már teljes mértékben a rendőrségek, ügyészségek, s egyéb nyomozó hatóságok hatáskörébe tartozik, lévén bűncselekményről van szó. Amennyiben tények látnak napvilágot, valakiről beigazolódik a bűnössége, akkor az MLSZ legkeményebben fog eljárni.

Emelt fővel búcsúzom – interjú Kistelekivel 1


MLSZ-elnökként mire a legbüszkébb?

Egy mondatban összefoglalom: a Gyereklabdarúgó-szövetségre, az OLLÉ-OMV pályaépítési programra, a Telki edzőkomplexumra, a korosztályos válogatott Eb- és vb-bronzérmére, az év szövetségi kapitányára, valamint csapatára. Előbbi Egervári Sándor, utóbbi az U20-as válogatott lett a sportújságírók szavazatai alapján.

Akad-e olyan dolog, amiben hibázott, illetve ma már másképp csinálna?

Csalhatatlan ember nincs. Nyilván sok hibát követtem el én is. Nagyon sok döntést kellett meghoznom, és bár mindig a legjobbat akartam, nem mindig sikerült.

Mikor lehet új elnöke az MLSZ-nek?

Ha az adminisztrációs munka jól halad, márciusban megtartható a közgyűlés.

Van-e esély arra, hogy addig meggondolja magát, s mégis MLSZ-elnök marad?

Nehezen tudom elképzelni …

Ajánlott videó

Olvasói sztorik