Élet-Stílus

32 millióért kelt el egy Réth Alfréd-festmény

Telt ház előtt zajlott a Virág Judit Galéria őszi aukciója vasárnap este a Kongresszusi Központban. A magyar festészet klasszikus alkotásait, az újonnan listába vett kortárs műveket és néhány Zsolnay kerámiát tartalmazó 157 tétel harmada millió forint fölött indult.

Az aukción 58 tételt vittek el milliós árakon. Ezen belül hétszer koppant nyolc számjegyű összegnél a kalapács. Miközben a két legdrágábbra, 12-12 millióra tartott festmény – Batthyány Gyula Istambulja és Vaszary János Vadászata, visszamaradt.

Ezúttal egy Réth Alfréd-mű vittel el a pálmát. Az 1925-ös, a kubizmust meghaladó, a színek és formák szabad játékára épülő, Párizsi fűszerkereskedés című olajképet 10 millióra tartották, és több mint háromszorosáért, 32 millióért vették meg.

A második legdrágábban elvitt tétel egy korai, 1917-es, még a természeti élményt magán viselő Mattis Teutsch János-mű lett. Kikiáltási áránál éppen tízmillióval többért, 18 millió forintért ütötték le.

A hét számjegyű kategória darabjai rendre kikiáltási árukat megkétszerezve keltek el. Millió felett ütöttek le több, 300-900 ezer forint között indított Mednyánszky László-, Nagy István-, Kádár Géza-festményt. S az alacsonyabb árkategóriában is jelentős licitemelkedéseket regisztrálhattak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik