Változatok válságkezelésre

Bő egy évszázados története során az autógyártás szempontrendszerét egy ideig a járművek mérete és teljesítménye határozta meg, s csak valahol a sor legvégén helyezkedett el a gazdaságos fogyasztás. Ám a XX. század végére a Föld kőolajkészleteinek végességéről szóló hírek teljesen felborították az addig követett fontossági sorrendet. Egyre több olyan jármű gördült le a futószalagról, mely lényegesen kevesebb üzemanyag felhasználásával jóval nagyobb teljesítményt volt képes leadni elődjeihez képest. Ez is bebizonyította, hogy külső kényszer hatására az ember, intelligenciájának segítségével, a kevesebből jóval többet is képes kihozni.

A 2008 őszén kiteljesedett globális gazdasági válság szinte napok alatt telepedett rá a világ országainak szinte összes gazdálkodó szervezetére. A világon szuperjárványként söpört végig a krízis, ám a globalizáltság nem csupán a válság, hanem a megoldás gyors terjedésének is táptalaja lehet. A kilábaláshoz elengedhetetlen összefogás fontosságát szem előtt tartva indította el a DGS Global Research és a Figyelő a Hatékonyságnövelés mint válságkezelési eszköz című kutatását. Az online kérdőíves kitöltésen alapuló vizsgálat részeredményeinek bemutatásával a felmérés készítői azon szakembereknek, cégvezetőknek kívánnak segítséget nyújtani, akik már áldozatai a gazdasági krízisnek, vagy akik megelőző célzattal szeretnék megismerni mások hibáit, illetve megoldásait.

A 2009 nyarán elvégzett felmérésben arra kerestük a választ, hogy a gazdálkodó szervezetek hogyan ítélik meg saját helyzetüket a megnehezült környezetben, s milyen hatékonysági intézkedéseket terveznek a következő időszakban a recesszióból történő kilábalás érdekében.

A kutatásban szereplő, több mint kétszáz szervezet válasza alapján elmondhatjuk: főként a többségben külföldi tulajdonban álló szervezetek (42 százalék), valamint a 100 százalékban hazai tulajdonlású szervezetek (38 százalék) mutattak kiemelkedő aktivitást. Ágazati hovatartozás tekintetében az ipar dominanciája volt megfigyelhető mintánkon belül (26 százalék), míg a kereskedelem, a pénzügyi szektor, az IT-telekommunikáció területéről egyaránt 12-12 százalék reprezentálta magát. A kitöltők mintán belüli szegmentációja a válságban való érintettségnek és természetesen a magyar gazdaság felépítésének megfelelően alakult. Árbevétel tekintetében eddigi kutatási tapasztalatainkkal ellentétben – miszerint a kkv-k aktivitása a meghatározó egy-egy vizsgálat során – e kutatás során kiegyenlített volt a részvétel.
Válaszadóink 31 százaléka sorolta magát az 5 milliárd forintos éves árbevétellel rendelkező szervezetek közé, ami természetesen még nem garancia a vállalat méretére, mégis a nagyobb szervezetek fokozott benchmarkolási hajlandóságára utal.

KIT ÉRINT?
A válságban való érintettség a válaszadók 62 százalékánál a teljes szervezetre kiterjed, míg 27 százalék esetében csupán egyes területek estek a recesszió áldozatául. Sokat mondó adat, hogy a felmérés résztvevőinek alig 11 százaléka tekinti magát a válság külső szemlélőjének, azaz őket nem sújtja csupán a baj. Ez utóbbi arányból arra következtethetünk, hogy szűk egy évvel a gazdasági krízis robbanásszerű fölerősödését követően kevés olyan szervezet akad, amely még a prevenció eszközeként tekinthet felmérésünkre.

A válságban való érintettségük kapcsán a belső okok közül legtöbben a hatékonysági zavarokat jelölték meg (29 százalék). A második legmarkánsabb problémaként – szinte ugyanennyien – a magas költségeket nevesítették. A hatékonyság javításán keresztül a magas költségek problematikája is orvosolható. A válaszadók 17 százaléka szerint vezetési problémák is közrejátszottak helyzetük romlásában, míg a likviditási gondok a válaszadók 19 százalékánál szerepelnek a válság belső okaként.
A hatékonyság javítása iránt főként akkor jelentkezik igény, amikor a külső – saját magunk által nem befolyásolható – körülmények teszik azt szükségessé. Válaszadóink 61 százaléka szerint leginkább a piaci körülmények romlása vezette szervezetüket a válságba, míg csaknem ugyanennyien (55 százalék) az előbbivel szoros összefüggésben a gazdasági környezet előnytelen változását okolták saját helyzetük romlásáért. Érdekes eredmény, hogy a kormányzat megszorító intézkedéseit a megkérdezettek ötöde sorolja a kiváltó okok közé. A válaszokból – amellett, hogy a kormányzat válságkezelő intézkedéseinek szükségességét a legtöbb válaszadó elfogadja – egyértelműen következtethetünk a piac kényszer szülte átalakulására, hiszen a kérdésre választ adók 15 százaléka tapasztalta a verseny fokozódását, új versenytársak megjelenését saját piacán.

A kutatás során azt is igyekeztünk felmérni, hogy a recesszió által érintett szervezetek mely válságkezelési fázisban vannak, mennyire zajlanak drasztikus intézkedések egy-egy szervezetnél. Legtöbben a válságkezelés eszközeként az átszervezést, a folyamatok átstrukturálását hajtják végre (35 százalék). A válaszadók 23 százaléka azonnali intézkedések bevezetése mellett döntött, míg 15 százalék kedvezőbb helyzetben lévén részletes intézkedési tervek kidolgozásán fáradozik. Az érintettség mértéke vagy a reagálás kapcsán elvárt gyorsaság természetesen leginkább az adott szervezet szegmentációjának függvénye. Tehát ha egy gazdálkodó szervezet kevés szereplős piacon tevékenykedik, partnerkörét viszonylagos elszigeteltség jellemzi, jóval kevésbé válhat a recesszió áldozatává.

ELŐREMENEKÜLÉS
A válság leküzdése érdekében bevezetett intézkedések között – a várakozásoknak megfelelően – legtöbben a költségek csökkentésével reagáltak a nehézségekre (53 százalék). Evidens, hogy valamennyi intézkedés a költségek visszaszorítását alapozza meg, s ezek közül legtöbben a racionalizálással, a hatékonyságnöveléssel, illetve az üzleti tervek átdolgozásával tették meg az első lépéseket. Az üzleti tervek átszabása egyáltalán nem meglepő, hiszen bármely gazdasági folyamat pontos lépéseit abban rögzítik, így a 41 százalék által megjelölt racionalizálás, hatékonyságnövelés és az annak eredményeként jelentkező költségcsökkentés ezen keresztül valósítható meg elsődlegesen. Az előbbi – jóval közvetlenebb – megoldás mellett szintén igen nagy számban (27 százalék) akadtak olyan szervezetek, ahol a stratégia újragondolását is szükségesnek jelölték meg. Érdekes eredmény, hogy a válaszadók ötödénél a külső körülmények lehetővé teszik az értékesítés növelésén keresztül megvalósított válságkezelést. Egy gazdasági krízis a gazdálkodó szervezeteknél zajló fejlesztésekre is komoly hatással van. Általános tendencia, hogy a költségcsökkentés egyik elsődleges forrásaként tartják számon a fejlesztések visszafogását. Jelen felmérésünk készítése közben ezzel szemben egyértelműen az „előremenekülés” elsőbbségét tapasztalhattuk, hiszen amíg a válaszadók 10 százaléka a fejlesztések leállításával enyhít a szervezet nehéz helyzetén, addig a fejlesztések felgyorsítását a megkérdezettek 17 százaléka választotta a válságkezelés eszközéül.

KI MIRE SZÁMÍT?
Jövőkép tekintetében megkérdezettjeink válaszai alapvetően pozitívak voltak. A felmérésben részt vevők 39 százaléka prognosztizál új pályára állást, míg a megkérdezettek 20, illetve 21 százaléka változatlanságra és átszervezésekre számít. Drasztikus összezsugorodás csupán a válaszadók 3 százalékánál merül fel, míg megszűnés mindössze 1 százalékot fenyeget.
Az elkövetkezendő félévben a felmérésben szereplő szervezetek 55 százaléka tervez válságkezelő intézkedést. A költségek mérséklésének egyik legkézenfekvőbb eszköze a foglalkoztatás korlátozása. A csökkenő megrendelésállomány mellett a létszámgazdálkodás megregulázása, létszámstop bevezetése a válaszadók 61 százalékánál szerepel a rövid távú elképzelések között. A következő hat hónapban 30 százalék igyekszik a csökkentett munkaidő bevezetésén keresztül lefaragni a működési költségekből. A létszámot érintő legdrasztikusabb intézkedést – az elbocsátást – a válság begyűrűzését követő egy év múltán még mindig az érintettek 31 százaléka helyezte kilátásba. Ez utóbbin belül a válaszadókra vetítve 18 százalékos azon szervezetek aránya, amelyek közös megegyezéssel, végkielégítés kifizetésével próbálják kurtítani létszámukat, míg 13 százalék csoportos létszámleépítéstől várja a megoldást.
A fentiekben részletezett intézkedések ellensúlyozására, esetleg elkerülésére számos hatékonyságot, versenyképességet pozitívan befolyásoló intézkedés valósítható meg, ezek közül a stratégia dimenzióján belül annak újragondolása áll a lista élén, amit a válaszadók 43 százaléka választott. Szinte ugyanennyien (40 százalék) az üzleti terv átalakításában látják a lehetőséget a hatékonyság fokozására, míg 10 százalék a válságmenedzsment megvalósításától vár sikert.

INTÉZKEDÉSEK
A szervezeti teljesítmény s az ahhoz kapcsolódó hatékonyság a munkavállalók egyéni produktivitásából képezhető le, ezért a reorganizációs intézkedések elsődleges célpontja a munkakörök s a munkavégzés folyamatának átalakítása, megtisztítása. E kategórián belül legtöbben a folyamatok, átfutási idők felülvizsgálatának tulajdonítanak hatékonyságnövelő szerepet. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy a válaszok szórása igen alacsony volt, így a munkaköri szerepek újragondolása, illetve az átfedések, párhuzamosságok megszüntetése alig maradt el a folyamatelemzés mögött.

A recesszió időszakában a bérköltség – a vállalati költségstruktúra egyik legjelentősebb elemének – lefaragásával komoly megtakarítás érhető el. A bérezésen belül végrehajtott konszolidációnak számos törvényi akadálya van, így az ösztönző bérezésen keresztül áll rendelkezésre a legnagyobb mozgástér a munkáltatók számára. A válaszadók 8 százaléka a munkaköri besorolási rendszer, míg 28 százaléka a teljesítménymenedzsment átalakítására esküszik. Szintén 28 százalék a valódi hozzáadott érték elismerésére helyezné a hangsúlyt. A kitűzendő célokon keresztül 23 százalék igyekszik pozitívan befolyásolni a hatékonyságot, míg mindössze 16 százalék vizsgálná felül bérpolitikáját. A bérezés kérdéskörén belül adott válaszok egyértelműen arra mutatnak, hogy a felmérés résztvevői nem az elvonásban, hanem a teljesítmény ellentételezésének ésszerűsítésében látják a perspektívát.
A létszámhatékonyság kapcsán a racionalizáció áll az első helyen. A válaszadók 31 százaléka gondolja úgy, hogy a létszámgazdálkodás javításával lehet leginkább növelni a hatékonyságot. A megkérdezettek negyede a munkafolyamatok, tevékenységek elemzésén keresztül igyekezne előmozdítani a versenyképességet.

Az év eleji közhangulathoz képest jelen felmérésünk eredményeire támaszkodva kijelenthető: a létszámleépítések lendülete alábbhagyott alig egy évvel a válság kirobbanását követően. Azon szervezetek mintán belüli aránya, amelyek a meglévő létszám felülvizsgálatától, illetve a működéshez szükséges optimális létszám meghatározásától várják a helyzet javulását, 20–20 százalék körülire tehető.
A fentiekben már szóba került a válság fejlesztésekre gyakorolt hatása. Ilyenkor a leggyakoribb reakció az innovációk visszafogása vagy teljes leállítása. Örömmel tapasztaltuk azonban, hogy válaszadóink között nagy számban találhattunk olyan szervezeteket, amelyek a fejlesztések felgyorsításával reagáltak a gazdasági nehézségekre. Hasonló irányra utalnak a munkaerő-fejlesztés kapcsán preferált lépéseket firtató kérdésre adott válaszok. Fontos eredmény, hogy recesszió idején mindössze 10 százalék nem tartja számon a humántőke fejlesztését mint hatékonyságnövelő eszközt. Igen meglepő, hogy legnagyobb arányban (28 százalék) a készségfejlesztés alkalmazásában látnak lehetőségeket. A tréningigények felmérése csaknem ugyanennyi szervezetnél (24 százalék) minősül hatékonyságnövelő eszköznek. Mind a vezetőképzés, mind pedig a szakképzés a válaszadók több mint ötödénél megbecsült eszköz, míg a karriertervezést ezúttal 17 százalék jelölte meg.

A kutatás részeredményeinek kiértékelése során megállapíthattuk, hogy hazánkban is normalizálódott a gazdaság helyzete. A legtöbb válság sújtotta szervezet felvette új pozícióját, s zajlik a romok eltakarítása. A válság amellett, hogy számos piaci szereplőt a szakadék szélére sodort, megmutatta, hogy a hatékonyság folyamatosan növelhető, s ebben óriási a feladata az emberierőforrás-menedzsmentnek, amely a megfelelő hatáskör, elfogadottság birtokában jelentős mértékben képes hozzájárulni a szervezet helyzetének javításához. Amire azonban valamennyi gazdasági terület valamennyi szakértőjének szüksége van a válság sikeres, hatékony kezelése kapcsán, az nem más, mint az információ. A problémák, megoldások megosztása nélkül a gazdaság csupán a nehézségek terjedésének lehet a közege, így minden gazdasági szereplő elemi érdeke és kötelessége (lenne) a tapasztalatok közkinccsé tétele.