Százezer fővel, mintegy 25 százalékkal nőtt a gazdasági recesszió hatására az álláskeresők létszáma az elmúlt egy év alatt. Az export visszaesése miatt hazánkban is a feldolgozóiparban érzékelhető a legnagyobb munkanélküliség, az álláskeresők közé első ízben belépők többsége ebből a körből kerül ki. Csakhogy a korábbi trenddel ellentétben már nem csak a képzetlen munkavállalókat érinti a gazdasági válság nyomán megugrott munkanélküliség. S mindehhez tegyük még hozzá: az álláshelyek és a munkakeresők földrajzilag nem fedik egymást, ezért növelni kellene a mobilitást, akár az unió irányába is, állapította meg többször is az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ).
Miért félünk költözni?
1. Megfelelő mennyiségű és elérhető áron hozzáférhető bérlakás hiánya.
2. Az ingatlanárak régiónkénti jelentős eltérése.
3. A rugalmatlan és területileg egyenlőtlenül rendelkezésre álló gyermekgondozási szolgáltatások.
4. Rossz közlekedési infrastruktúra.
Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Idehaza is az a tapasztalat, hogy a létszámcsökkentés a legfejlettebb területeket érinti leginkább, így a Közép- és Nyugat-Dunántúlt, valamint a Közép-magyarországi Régiót, mégis itt találjuk a legtöbb üres álláshelyet is. Ez a kettősség régóta jelen van a munkaerőpiacon. Ahogy az sem meglepő, hogy a leghátrányosabb helyzetű régiókban a válság hatásai gyengébbek, nem nőtt radikálisan a munkájukat elvesztők száma. A recesszió kapcsán megfigyelhető az a trend is, hogy a leghamarabb azok kerülnek utcára, akik már korábban is álláskeresők voltak.
A munkaügyi központokhoz bejelentett üres álláshelyek száma ugyan nem éri el a munkanélküliek létszámát, ám ennek ellenére sem sikerül mindet betölteni. Egyrészt azért, mert az álláskeresők lakóhelyétől messzebb van csak munkalehetőség, de azért is, mert a keresők képzettségi szintje nem megfelelő.
„Számos új képzési program támogatása indul, főként uniós finanszírozásban. Itt nemcsak szakképzésekről, hanem a munkaadók számára fontos készségek fejlesztéséről is szó van, hiszen legnehezebb helyzetben a képzetlen, gyengén kommunikáló, számítógépes ismeretekkel nem rendelkező, nyelveket nem beszélő felnőttek vannak – mutatott rá Soós Adrianna, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese a gazdasági válság foglakoztatásra gyakorolt hatásairól tartott konferencián. Viszont – tette hozzá – a válság egyre inkább érinti a képzett munkaerőt is, nekik pedig speciális átképző programokat indítanak.
AJÁNLAT: TARTÁS
A leghatékonyabb megoldás a szakemberek szerint a munkahelymegtartás. Támogatásokra már eddig is több ezer pályázat érkezett az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz (OFA) és az ÁFSZ-hez. Az eddigi igények és a megítélt összegek alapján mintegy 100 ezer ember munkahelye menthető meg. Május első napjaitól már az uniós támogatásokra is lehet pályázni. (Például az 5-ből 1 nap továbbképzésprogramra, amelyre állami finanszírozás kérhető.)
Csakhogy a negatív folyamatok sokkal erőteljesebbek, mint arra számítani lehetett. Az unió értékelése szerint a legnagyobb probléma a fiatalok, a pályakezdők elhelyezkedési nehézsége. Főként a fizikai dolgozók, a férfiak és a fiatalok körében nőtt a munkanélküliség – utóbbi azt jelenti, hogy a 15–24 éves korosztály még nehezebben tud belépni a munkaerőpiacra (e korcsoportban a munkanélküliek aránya egyébként 18,2 százalékos). És beindult egy új folyamat is: a nyilvántartott álláskeresők közül 21 ezernél is több a diplomás. Jelentős részük eleve olyan képzettséget szerzett, amely nem kelendő a munkaerőpiacon: például bölcsészekből már régóta túlképzés van, ezért nagyon nehezen találnak állást.
A statisztikailag „jó munkavállalási korúnak” tekintett 25–54 éves korosztály foglalkoztatása 90 ezer fővel csökkent egy év alatt, és az utóbbi hónapokban a hagyományosan leggyengébb foglalkoztatottsági mutatókkal bíró Borsod és Szabolcs megyéhez „felzárkózott” a Nyugat- és a Közép-Dunántúl is. Iparági bontás szerint a március végéig tartó 12 hónap alatt az új állástalanok közül 40 ezren a feldolgozóiparból áramlottak ki, és a kereskedelemben is jóval kevesebben dolgoztak, mint 2008 azonos időszakában.
A vizsgálatok szerint Magyarországon a munkavállalók mindössze 26 százaléka lenne hajlandó belföldön más településre költözni jobb munkahely vagy egyáltalán a munkába állás lehetősége érdekében. Egy, a hazai munkaerő mobilitását vizsgáló lakossági felmérés során 1000 főt, a vállalati felmérés keretében pedig 500 vállalatot kérdezett meg egy piackutató cég 2007-ben. A válaszadók túlnyomó többsége a lakóhelyéhez való érzelmi kötődéssel magyarázta a költözés gondolatának elutasítását. A megkérdezettek több mint 60 százaléka a felsőfokú végzettség megszerzése érdekében sem vállalkozott volna erre. A szabadabb mozgást gátolja, hogy Magyarországon viszonylag kevés a bérlakás, ahol pedig rendelkezésre állnak, a magas bérleti díjak nem gazdálkodhatók ki az alacsony bérekből. Az ingázásnak általában a hazai útviszonyok, a tömegközlekedés körülményei sem kedveznek. A munkaerő mobilitását akadályozza a megfelelő szintű képzettség hiánya is.
Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében a foglalkoztatottak aránya 82 százalék, ami megfelel az európai uniós átlagnak. A középfokú végzettségűek 46 százalékának van munkája Magyarországon, az ennél alacsonyabb végzettséggel rendelkezők foglalkoztatása azonban mindössze 26 százalékos, az EU-átlag fele. Eközben a munkavállalókat és a munkanélkülieket nagyon nehéz tanulásra ösztönözni.
Az EU-ban jelenleg egymillió betöltetlen álláshelyet tartanak nyilván, és jól látszik, hogy kulcsfontosságú regionális és uniós szinten is az álláskeresők mobilitásának növelése. Mi, magyarok szinte az utolsók vagyunk az újonnan csatlakozott uniós tagállamok mobilitási listáján, pedig rengeteg külföldi állásajánlat van az EU álláskereső portálján, persze magas az uniós munkanélküliek száma is: legalább 20 millió. Ahol azonban sok az állásajánlat, ott általában kevesen vannak azok, akik be is tudnák, és be is akarnák tölteni, és fordítva: ahol kevés a szabad munkahely, ott általában sok az arra pályázó álláskereső. Ezt az ellentmondást a mobilitást elősegítő/élénkítő kampányokkal próbálja feloldani az EU. Például 2006-ot is emiatt nevezték ki a mobilitás évének. Ez mégis kevésnek látszik a magyarok megmozdításához.
Az ÁFSZ szakembereinek becslése szerint EU-csatlakozásunk óta 70–80 ezer magyar dolgozhatott hosszabb-rövidebb ideig külföldön, közéjük számolva azokat is, akik csak 2-3 hónapra mentek.
MI TART VISSZA
A „hajlandóságról” azt mutatja a statisztika, hogy a munkavállalási korúak körében egyre kevesebben szeretnének külföldön szerencsét próbálni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy korábbi kutatása szerint 2005 tavaszán az alkalmazottak közül még 144 ezren mondták, hogy terveznek külföldi elhelyezkedést, egy évvel később azonban már csak 132 ezren adtak számot ilyen irányú ambícióikról. Az állástalanoknál nem volt nagy változás, mindkét évben 25–28 ezren szerettek volna az országhatárokon kívül is szerencsét próbálni, míg az inaktívak közül egyaránt 67 ezren.
A rendelkezésre álló adatok szerint csak bizonyos szakmák vonzzák a magyarokat külföldre. Ausztriában a vendéglátás (főleg a síszezonban), az építőipar és a szolgáltatás (például a kereskedelem) területén dolgozik sok magyar, ők azonban egy érdekes rétegét alkotják a külföldi munkavállalóknak. Sokan közülük nem élnek az országban, hanem a határ menti településekről ingáznak. Nagy-Britannia továbbra is az egészségügyi dolgozók Mekkája, a mediterrán országokban pedig – főleg a nyári szezonban – szállodai animátorként dolgoznak honfitársaink.
Németország inkább a fizikai dolgozókat, a szakmunkásokat (CNC-esztergályosokat, ipari festőket, fényezőket, lakkozókat, henteseket, hegesztőket) és a vendéglátósokat várja, ám igen sok szezonmunkát is kínálnak, például gyümölcsszedést.
A régió többi nemzetéhez képest az állásajánlatok ellenére a magyarok szinte alig vállalnak külföldön munkát. A maradás legfőbb oka a nyelvtudás és a szakképzettség hiánya, ám visszatartó tényező lehet az is, hogy mit kezd a családjával a munkavállaló: ha kiviszi őket, és valamelyik tag nem tud elhelyezkedni, akkor az eltartásuk „elviszi” a nyereséget. Ha viszont a család itthon marad, az magasabb kiadással jár, hiszen két lakást kell fenntartani.
A földrajzi távolság, a drága közlekedés, a lakhatási és ügyintézési nehézségek is visszatarthatják a munkavállalót, de az is, ha nincs tisztában az adott ország kultúrájával, életkörülményeivel. Az érzelmi okok is döntőek lehetnek: az otthon, a barátok, a család hiánya, vagy éppen a félelem attól, hogy csak önmagára számíthat, probléma esetén nincs segítsége. Sokan úgy indulnak el, hogy itthon már elértek valamit – ezt azonban egy hosszabb külföldi munka lerombolhatja. Hazatértükre elveszthetik azt az egzisztenciát, amit a kiutazás előtt itthon felépítettek, a korábbi munkahelyükre nagy valószínűséggel nem tudnak visszakerülni. Éppen ezért a 30–35 éves, magasan kvalifikált, nyelvtudással rendelkező, egyedülálló emberek azok, akik leginkább belevágnak egy külföldi munkába, hiszen a rizikó esetükben a legkisebb.
HELY AZ LENNE
A KSH egy korábban megjelent felmérése szerint a 15–74 éves magyar népesség 3–4 százaléka gondolt külföldi munkavállalásra. Az azóta eltelt idő visszaigazolta e megállapítást.
A magyarok 1–2 százaléka szeretne külföldön élni, a teljes migrációs potenciál pedig – amit a végleges külföldre költözések és a hosszabb-rövidebb ideig tartó külhoni munkavállalási szándékok együttes figyelembevételével számítanak ki – 6 százalék körüli.
A mobilitás ösztönzésével nem az a cél, hogy a magyarokat elküldjék „hazulról”, hanem hogy tapasztalatot, pénzt gyűjtsenek, megtanulják a nyelvet, megismerjenek más kultúrákat, példákat lássanak, s mindettől nyitottabbá is váljanak – vallják az ÁFSZ szakemberei. És a külföldi tapasztalatokból akár még a magyar gazdaság is profitálhat.
A külföldi cégek egyébként rendszeresen megkeresik az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot magyar munkaerőért. Például az osztrák és a német munkaügyi hivatal évente kétszer-háromszor szervez toborzást Magyarországon (a téli síszezon előtt, illetve tavasszal–nyáron a gyümölcsök betakarítására), míg a dánok, a franciák, az olaszok és a ciprusiak elsősorban a nyári szezon előtt, hogy szállodáikba rendezvényszervezőket, animátorokat, pincéreket és szakácsokat szerződtessenek, persze olyanokat, akik kiválóan beszélnek angolul és németül. Az angolok általában idősgondozókat, betegápolókat, a hollandok pedig elsősorban fémmegmunkálókat alkalmaznak szívesen, ők is rendszeresen toboroznak. A szolgálat felmérése szerint a legtöbb magyar Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában (országonként mintegy 18–20 ezren), azután Írországban (5–6 ezren) vállalnak munkát, míg a többi uniós tagállamban a számuk elenyésző.
Még a külföldi felsőoktatási intézményekben való tanulásra sem igazán motiváltak a magyar diákok. Igaz, sokkal többen tervezik a külföldi tanulást vagy munkát, mint ahányan végül belevágnak. Az Eurostat adatai alapján a legmobilabbak a lengyelek, a szlovákok, illetve a három balti állam munkavállalói.
