Élet-Stílus

Nemet mondtak a magyar milliárdosnak

admin
admin

2009. 10. 06. 08:11

Nem adott engedélyt a közlekedési minisztérium az OrangeWaysnek belföldi távolsági autóbuszjáratok indításához.

„A közlekedési minisztérium a jogszabályi feltételek alapos mérlegelése
után arról tájékoztatta a vállalatot, hogy az engedélyt nem adhatja
meg” – közölte a KHEM.

A minisztérium az elutasító határozatát az autóbusztörvény alapján hozta meg, amely többek között kimondja, hogy csak akkor van mód az engedély kiadására, ha az így megvalósuló közszolgáltatás valós utazási igények ésszerű kielégítését szolgálja, és nem jár együtt más szolgáltató közszolgáltatási szerződésben rögzített jogainak sérelmével vagy működőképességének veszélyeztetésével.

A Zala Volán szakszervezetei júliusban tiltakoztak az OrangeWays tervezett menetrend szerinti járatai ellen, mert úgy vélték, a Budapest-Zalaegerszeg közötti járatok beindítása után tisztességtelen versenyhelyzet alakulna ki.

Nem adják fel

Az OrangeWays Zrt. a döntés után ugyanakkor közölte: tovább keresi annak lehetőségét, hogy a nemzetközi
komfort kategóriás szolgáltatásait a belföldi utasok is mielőbb igénybe
vehessék.

A közlemény idézi Kovács Miklóst, az OrangeWays
vezérigazgatóját, aki szerint található olyan megoldás, amely egyúttal
a közszolgáltatók érdekeit is figyelembe veszi. A bevezetendő üzleti
alapú szolgáltatások ugyanis úgy elégíthetnek ki piaci igényt, hogy
közben az állami költségvetést is tehermentesítik.

A leggazdagabb magyar üzletemberek között számon tartott Kedves Ferenc cége Budapestről öt nagyvárosba – Győrbe, Zalaegerszegre, Miskolcra, Szegedre és Debrecenbe – indított volna naponta többször közlekedő buszokat, az erre vonatkozó kérelmet adta be a közlekedési minisztériumba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.