A 20 éven aluli magyar válogatott alaposan beragadt a rajtnál, miután háromgólos vereséget szenvedett az esélytelenebbnek vélt Hondurastól, Dél-Afrika viszont „pontosan”, az Egyesült Arab Emírségek elleni 2-2-es döntetlennel kezdte a tornát.
Egervári Sándor szövetségi edző együttese a sérült Németh Krisztián nélkül is jobban és motiváltabban futballozott, mint tette azt vasárnap, és helyzetei is akadtak, de sokáig nem tudott túljárni Ngobeni eszén. A kapus Simon András ziccerénél és Gosztonyi kiváló szabadrúgásánál is nagy bravúrral hárított.
Igaz, Gulácsi és a védők sem unatkoztak, a Hollandiában légióskodó Erasmus és Serero okozta a legtöbb fejfájást.
GALÉRIA
A kiegyenlített játékot hozó első félidőben nem született gól, a szünet után viszont a magyar csapat tíz perc alatt kétszer is beköszönt. Simon András lövését még védte Ngobeni, Korcsmár viszont már a hálóba pofozta a kipattanót. Kisvártatva pedig Futács harcolt ki egy büntetőt, amelyet Koman értékesített.
A dél-afrikaiakat „megfogta” a két bekapott gól, és amikor kezdtek volna magukhoz térni, Debreceni végleg a padlóra küldte őket. A Budapest Honvéd védője Gosztonyi szabadrúgása után 5 méterről bólintott a kapu közepébe. Az i-re a pontot pedig Présinger tette fel, miután a 90. percben egy közvetett szabadrúgás során 14 méterről a jobb felső sarokba lőtt.
A magyar együttes négy vereséget követően nyert újra mérkőzést U20-as világbajnokságon, és jó eséllyel pályázik a továbbjutásra. Egervári Sándor csapata szombaton, az Egyesült Arab Emírségek ellen zárja majd a csoportküzdelmeket.
A világbajnokságon a hat kvartettből az első két helyezett, továbbá a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.
Magyarország – Dél-Afrika 4-0 (0-0)
Alexandria, Alexandria Stadion, v.: Hector Baldassi (argentin)
Gól: Korcsmár (49.), Koman (54., 11-esből), Debreceni (72.), Présinger (90.)
Sárga lap: Présinger (64.), Gosztonyi (71.), Koman (74.), Szekeres A. (81.), illetve Hlatshwayo (52.), Zulu (53.), Maluleka (58.), Khumalo (64.)
Magyarország: Gulácsi – Szekeres A., Szabó J., Debreceni, Présinger – Gosztonyi, Kiss M., Korcsmár (Simon Á., 65.),
Koman – Simon A. (Tóth B., 59.), Futács (Balajti, 88.)
Dél-Afrika: Ngobeni – Bhengu, Hlatshwayo, Zulu, Khumalo – Doutie (Khwela, 90.), Serero, Claasen, Masango (Jali, 59.) – Maluleka (Ndlovu, 70.), Erasmus
Egyesült Arab Emírségek-Honduras 1-0
Az állás:
1. Egyesült Arab Emírségek 4 pont
2. Honduras 3 (3-1)
3. Magyarország 3 (4-3)
4. Dél-Afrika 1
E csoport:
Costa Rica-Ausztrália 3-0
Brazília-Csehország 0-0
Az állás:
1. Brazília 4 pont (5-0)
2. Csehország 4 (2-1)
3. Costa Rica 3
4. Ausztrália 0