450 darab kék-szürke színben pompázó drótszamár, 40 darab kölcsönzőállomás – vasárnap óta ennyivel gyarapodott Dublin. Az ír főváros ugyanis beállt a sorba: az európai nagyvárosokhoz (Barcelona, Bécs, Berlin, Párizs, Lyon, Madrid, stb) hasonlóan kölcsönbicikli hálózatot épített ki, így mostantól a városlakók és a turisták már kerékpárt bérelhetnek az utcán.
KÉPGALÉRIA! (fotó: F.C./FN)
A Városi Tanács abban bízik, hogy egy kerékpárt legalább kilenc alkalommal bérelnek ki egy nap alatt. Michael Sands, a Városi Tanács kommunikációs igazgatója komoly sikerként értékelte az FN.hu-nak azt, hogy a rendszer felavatása napján több mint 2 ezren kölcsönöztek, így akár a hét végére a 9 ezret is elérheti az alkalmi biciklisták száma.
budapest még csak tervezi
Idén júniusban elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a kerékpárkölcsönző hálózat létrehozásának javaslatát, és pályázatot írtak ki.
A városvezetés úgy véli, hogy a citybike-rendszer nyomán a közeljövőben kevesebb közlekedési dugóra lehet majd számítani, s ha minél többen térnek át az autóról a bicajra, akkor a légszennyezés is mérséklődhet Dublinban. Erre pedig van remény, ugyanis az elmúlt években 30 százalékkal ugrott meg a kerékpárosok száma. A rendszer kiépítése pedig mindenképpen megkönnyíti a biciklihez való jutást, így akár a vasútállomásról leszállva egyből kerékpárra pattanhatnak a dubliniak. Sőt azt a turistát is, aki egy hétvégére jön Dublinba, kedvező közlekedési lehetőség várja: 3 napra mindössze 2 eurót kell költenie, ha az emeletes városnéző turistabuszok helyett immár a kerékpárt választja.
KÉPGALÉRIA! (fotó: F.C./FN)
Kérdés az, hogy mennyire lesznek hosszú életűek az első bérelhető drótszamarak, hiszen a kölcsönbicikli-hálózat átadása utáni napon már négy megrongált bicajt találtak.
kölcsönzési díjak
A bérelni vágyók interneten regisztrálva éves tagságot kérhetnek online, mindössze 10 euróért, vagy pedig a kölcsönzőállomásokon fizethetik ki bankkártyával a 3 napra szóló 2 eurós öszeget. A bicikli elvesztése, tönkretétele esetére egyébként 150 euró kauciót kérnek el. Európai összehasonlítás alapján az ír fővárosban a legolcsóbb a kölcsönzés: az első félóra ingyenes, 1 óra 0,50 centbe, 2 óra 1,50 euróba, 3 órára szóló kölcsönzés pedig 3,5 euróba kerül.