Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója gyászbeszédében felidézte, hogy a különleges, szavakban kifejezhetetlen, művészi és emberi kapcsolat ellenére mindvégig magázták egymást a művésznővel.
„Azon az augusztusi, vasárnapi délutánon, amikor utoljára találkoztunk, és elbúcsúztunk egymástól, a szokásod szerint dicsérted a kollégákat, a színházat, az igazgatót. Egyszer csak megálltál, hosszas szünetet tartottál, majd váratlanul a következőket mondtad, Miklós mi mindig magáztuk egymást, de most, a végén engedd meg, hogy tegezzelek. Nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet” – mondta az igazgató.
Közéjük tartozott
Szűcs Miklós hozzátette, hogy noha Kishonti Ildikó nem volt tagja a Kamaraszínháznak, a társulat mégis tagjának tekintette. „Közénk tartoztál, szerettünk” – hangsúlyozta az igazgató, aki emlékezetes színpadi és filmes alakításait sorolva megemlítette a Macskákat, a Nyolc nőt, a Piafot, az Egy szerelem három éjszakáját, a Hegedűs a háztetőnt, az Egy erkölcsös éjszakát, a Ripacsokat, a Mephistót és a Szerencsés Dánielt.
„Nemcsak nagyszerű színésznő és ember voltál, hanem egy nagyszerű előadó is fantasztikus hanggal, erről tanúskodik két cédéd is” – emlékezett Szűcs Miklós, majd hozzátette, hogy Kishonti Ildikó mindent tudott a színházi szakmáról. „Úgy mentél el, hogy még Jászai Mari-díjad sem volt, pedig már régen legalább érdemes művész voltál. Ennek hiánya szakmánkat minősíti” – vallott az igazgató, aki a beszédét ezekkel a szavakkal zárta: „odaát legendás, nagy csapatba kerültél, de kár volt ennyire sietned, még sok szép alakítással ajándékozhattad volna meg a közönséget”.
Ezerrel létezett
Egri Kati, Kishonti Ildikó pályatársa, barátnője első találkozásukat, közös főiskolás éveiket, éjszakába nyúló beszélgetéseiket is felidézve kiemelte:” Ildi +sok+ volt, ezerrel létezett a színpadon, a filmvásznon, az előadóestjein. Szenvedélyesen szeretett, a családját, barátait, szeretteit”.
Úgy vélte: Kishonti Ildikó „erős személyisége, szélsőséges, néha túláradó érzelmei” miatt nem futotta be azt a karriert, amit hangjával, adottságaival megérdemelt volna. „Az utóbbi években már csak Miklós foglalkoztatta, mert másoknak a Kishonti nehéz volt” – tette hozzá.
Kishonti Ildikót szerették a fiatalok, mert felkarolta őket. „Tanított, csak nem a színművészetin, hanem munka közben, színpadon, büfében, az életben” – emlékezett Egri Kati, felidézve, hogy a művésznő egyszerre tudott kitűnő társasági ember, drámai hősnő, díva, és „imádni való clown” is lenni.
Te furcsa láng
Elmondta azt is, hogy az utolsó időkben Kishonti Ildikó csak a legközelebbi hozzátartozóit engedte magához. „Nem akarta, hogy így lássuk. Azt akarta, hogy a robbanó, az elementáris Kishonti Ildikót őrizzük meg magunkban. Hát megőrzünk téged, te furcsa láng” – tette hozzá Egri Kati.
Kishonti Ildikó a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakán végzett 1977-ben. Dolgozott a Mafilm színtársulatában, játszott Győrött és Szolnokon. Budapesten a Fővárosi Operettszínház tagja, (1984-1985), 1989-től a Honvéd Művészegyüttes tagja volt. Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének szeretetkórházában.
