Élet-Stílus

Kajak-kenu: akik borsot törhetnek az orrunk alá

admin
admin

2009. 08. 13. 13:04

Magyar idő szerint 15 órakor rajtol a dartmouth-i világbajnokság, amelynek honlapján már elérhető a verseny végleges rajtlistája. A magyarok szempontjából akadnak kedvező és kedvezőtlenebb futambeosztások, ám többségükben kijelenthető: a döntős szereplés szinte kötelező feladat a mieink számára. Nézzük, kik lehetnek a legkomolyabb ellenfeleink!

A 2009-es a nagy változások éve a kajak-kenu sportban. A nemzetközi szövetség új számokat (200-as váltók, 5000 méter, női kenu) tesztel, a vízen pedig új arcok, eddig ismeretlen versenyzők mutatkoznak be. Az elmúlt egy évtizedben megszokott nevekből akadnak hiányzók a rajtlistákon, a pekingi olimpia ugyanis pontot tett jó néhány pályafutás végére – olvasható a hazai szövetség körlevelében.

Férfi kajakban ezúttal nem látjuk majd a britek olimpiai bajnokát, Tim Brabants-et, ám a kopaszodó kajakos korábbi nagy ellenfelei egytől-egyig felsorakoznak majd a rajtnál. 1000 és 500 méteren is aranyesélyesek között kell említeni a hazaiak kedvencét, Adam Van Koeverdent, akinek édesanyja Bokrossy Beáta 56-os emigráns. Van Koeverden edzőpartnere, a svéd Anders Gustafsson és az 500 méteren olimpiai bajnok ausztrál Ken Wallace is aranyesélyes lehet, míg a németek közül 1000 méteren Max Hoff, 500 és 200 méteren a korábban Tim Wieskötter párjaként sikert-sikerre halmozó Ronald Rauhe szólhat bele az érmek sorsába.

Kucserától 1000 méteren a dobogó is szép eredmény lenne (MTI)

Kucserától 1000 méteren a dobogó is szép eredmény lenne (MTI)

Párosban 1000 méteren a norvég Norenberg, Veraas Larsen kettős és a német Zahm, Lindner duó lehet Kökény Rolandék nagy riválisa, 500 méteren a Kammerer, Kucsera duó számára a fehérorosz Mahnyev, Pjatrusenka és az olimpiai bajnok spanyol Craviotto, Perez kettős jelenthet nagyobb akadályt, míg 200 méteren Kadleréknak a német Lubisch, Ems, valamint a fehérorosz Mahnyev, Pjatrusenka kettős ellen kell felvenni a küzdelmet.

K-4 1000 méteren a mieink egy futamba kerültek a szlovák hajóval, amely jó eséllyel pályázik az aranyéremre, de az átalakulóban lévő fehérorosz egység, a németek, no és a nagy meglepetésre készülő franciák is bezsebelhetik ebben a számban a győzelmet. Kétszáz méteren a magyarok a szerbekkel és a németekkel csatázhatnak majd az elsőségért, bár a fehéroroszok és a szlovákok is ütőképes hajóval rukkoltak elő erre a világbajnokságra.

Férfi kenuban Vajda Attila 1000 és 500 méteren is egyaránt nagy favorit. Míg pekingi hősünk az előbbi távon már az előfutam során letesztelheti, hogy mit tud az idei meglepetésember, a francia Mathieu Goubel, valamint a hazaiak kedvence, Mark Oldershaw, addig 500 méteren meglehetősen könnyű futamból léphet tovább. A francia és a kanadai kenus mellett a román Mironcicra, az üzbég Menkovra, a német Brendelre, a spanyol Calra és az orosz Fomicsevre lesz érdemes odafigyelni.

Vajda toronymagas favorit a hosszabik számban (MTI)

Vajda toronymagas favorit a hosszabik számban (MTI)

A párosok mezőnyében az ezres táv részvevői már nagyban gyakorolják a Sáfrán nevet, hiszen Mátyás és Mihály duója Európa-bajnokként az egyik legnagyobb favoritnak számít. Persze nem szabad elbizakodottnak lenni, hiszen a francia Hemonic, Tchamba kettős, a kanadai Beauchesne-sevigny, Russell duó, valamint a német Leue, Wylenzek páros is meglepetést okozhat számukra. 500 méteren a fehérorosz Bahdanovics testvérpár, míg 200 méteren a német Nuck és Holtz lehet a legnagyobb favorit, míg a négyesek tekintetében 1000 és 200 méteren is a fehéroroszok győzelmét jósolják a szakemberek.

A nőknél nagy sikert arathatnak a magyar lányok. Mindhárom egyes számban nekünk áll a zászló: 1000 méteren a német Franziska Weber, 500-on honfitársa, Katrin Wagner-Augustin, valamint az olasz Josefa Idem lehet Kovács Katalin legnagyobb riválisa, míg 200 méteren Janics Natasának a német Conny Wassmuth és a spanyol Teresa Portela támadását kell visszavernie.

A párosok tekintetében hihetetlenül erős duókat vonultatunk fel: 1000 méteren Benedek Dalmának és Medveczky Erikának a német Dietze, Leonhardt és a lengyel Chojnacka, Mikolajczyk kettős törhet borsot az orra alá. 500-on Kozákék Fanny Fischerékkel meccselhetnek az elsőségért, míg 200 méteren a világverő Kovács, Janics kettőst remélhetőleg senki, így a német Reinhardt, Fischer egység sem tudja megállítani. A magyar lányok számára a hab a tortán az lenne, ha a négyesek versenyében 500 és 200 méteren is sikerülne legyőzni a német csapathajót.

a magyar csapat

Férfi kajak:
K-1 1000 m: Kucsera Gábor
K-2 1000 m: Gönczy Gábor, Kökény Roland
K-4 1000 m: Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor, Boros Gergely
K-1 500 m: Molnár Péter
K-2 500 m: Kammerer Zoltán, Kucsera
K-1 200 m: Gyertyános Gergely
K-2 200 m: Kadler Viktor, Molnár
K-4 200 m: Kadler, Gyertyános, Beé István, Boros G.
4×200 m váltó: Gyertyános, Kadler, Dombi Rudolf, Beé

Női kajak:
K-1 1000 m: Kovács Katalin
K-2 1000 m: Medveczky Erika, Benedek Dalma
K-1 500 m: Kovács
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta
K-4 500 m: Kovács, Janics Natasa, Kozák, Benedek
K-1 200 m: Janics
K-2 200 m: Kovács, Janics
K-4 200 m: Paksy Tímea, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina
4×200 m váltó: Janics, Hegyi Zomilla, Fazekas, Paksy

Kenu:
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 1000 m: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály
C-4 1000 m: Korisánszky Péter, Széles Gábor, Varga Dávid, Sarudi Pál
C-1 500 m: Vajda
C-2 500 m: Széles, Varga
C-1 200 m: Horváth Gábor
C-2 200 m: Bozsik Attila, Horváth
C-4 200 m: Horváth, Bozsik A., Németh Gergő, Foltán László
4×200 m váltó: Horváth, Foltán, Vajda, Bozsik A.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.