Élet-Stílus

Tankcsapda-zúzdával indul a Sziget

Ma már az egy hét együttlét trükkösen mínusz egyedik és nulladik napokkal jön össze. A tiszteletadásnak is beszámítható mínusz nap most az Illés, az LGT és az Iron Maiden után a 20 éves Tankcsapdáé. Az idei fesztiválon magyar nagyszínpad, óriássátor és VIP Kemping is lesz.

A Tankcsapda országos fesztiváljárása mellett az új album dalait rögzíti. A retrospektívnek ígérkező koncerten biztosan ebből is kapunk majd ízelítőt. A frontember, Lukács Laci a Figyelőnek adott interjújában elmondta, hogy a Minden jót című lemezzel szeptemberben jönnek ki.

Az új szám

Nagy dobásra készülnek a látványban

Most időben sokkal jobban elhúzódik a felvétel, mert a húszéves jubileum kapcsán sok minden mást is csinálnak párhuzamosan. Egész tavasszal játszottak, a nyarat is végigturnézzák, és a lemez megjelenése után folytatják az év végéig. Másrészt az életük is megváltozott, családos emberek lettek a zenészek.

A Szigeten a közel két és fél órás koncerten igyekeznek eddigi húszéves pályafutásuk teljes spektrumát megmutatni, vagyis minden korszakukból játszanak dalokat. A Tankcsapda elsősorban hangos, zúzós rockzenekar, de az énekes-basszusgitáros szerint a visszafogottabb, akusztikus hangszerelésű dalaik is megszólalnak majd augusztus 10-én. A hang- és a látványtechnika terén pedig igencsak nagyot akarnak dobni.

Térképet használjunk rutin helyett

A szerdán induló Sziget Fesztiválra 10 500 forintba kerül egy napijegy, a Tankcsapda napjára és a rasszizmusellenes napra viszont csak 5250 forint a belépő.

Idén a legfőbb változás, hogy a magyar zenekarok külön nagyszínpadot kapnak. A fesztivál technikai felelőse szerint ez hangerő tekintetében nagyjából a nemzetközi nagyszínpad teljesítményének a kétharmadát jelenti majd, és a világzenei színpadét is némiképp alulmúlja majd.

KÉPGALÉRIA (Fotó: Gáti András)

KÉPGALÉRIA (Fotó: Gáti András)

Lesz egy óriási sátor is a Wan2 és az A38 összevonásával, amelynek a küzdőtere nagyobb, mint a Sport Arénáé. Ez az építmény annak a szerkezetnek a nagytestvére, amely nemrégiben Szlovákiában összeomlott. Az is kiderült, hogy ott azt a hibát követték el, hogy az oldalait felhajtották, így aztán könnyen alá tudott kapni a viharos szél és elsodorta. Itt azonban ezt a hibát nem fogják elkövetni.

Érdemes lesz áttanulmányozni alaposan a Sziget-térképet, mert más változások is lesznek. Összeolvad például a pop-rock, illetve a metál helyszín, megszűnik a Táncdalfesztivál Sátor és a tehetségkutató színpad. Új, „pub jellegű” helyszínre költözik a jazz és a blues műfaj. A szervezők ugyanakkor jelentősen megnövelték, és áthelyezték a Roma színpad sátrát is.

Emellett idén újdonság, hogy kialakítottak egy „VIP Kempinget”. Ez egy olyan őrzött terület, ahol kibővített szolgáltatások találhatóak: csomag- és értékmegőrző, mobiltöltő, internet, Wi-Fi, ABC, büfé fedett terasszal, mosoda. És persze az sem elhanyagolható körülmény, hogy itt lehet fürödni is a medencében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik