Élet-Stílus

A tévék is Cseh Tamásra emlékeznek

Szombat este a Magyar Televízió, vasárnap este a Duna Televízió emlékezik meg rendkívüli műsorral a pénteken elhunyt előadóra, Cseh Tamásra.

Az idén tavasszal rögzítette az MTV az utolsó televíziós Cseh Tamás-interjút az Arcpoétika című műsor keretében, amikor a művész Bakonybél díszpolgára lett. Cseh Tamást közel 50 évnyi emlék kötötte a faluhoz, ide vonult le barátaival 1961- ben, hogy egy hegyi tisztáson felverjék az első indián sátraikat, mert egy tisztább, átláthatóbb világra vágytak.

Ezt követően Szász János 1988-as Utóirat című filmjét vetíti le az m1, a film a Bereményi-Cseh dalok hangulatát érzékeny-szomorú, néha szürreális képekben adja vissza. Az MTV emlékműsorának utolsó eleme az 1980-ban felvett, Fehér György által rendezett Cseh Tamás énekel című film. A lenyűgöző felvételen a Tangó, Álomfejtés, Szabó Kálmán tegnap este…, A 100. éjszaka, A legjobb viccek, Születtem Magyarországon, A dédapa dala, Egy bogár, Krakkói vonat, Az ócska cipő és a Filmdal hangzik el.

A Duna Televízió vasárnap este nyolc órától a Heti Hírmondó című hír-háttér műsorunk vendégeként Bérczes László, a Bárka Színház művészeti vezetője emlékezik Cseh Tamásra, aki az utolsó interjú kötetet készítette vele, már a betegség tudatának tükrében. És elhangzik az a beszélgetés is, melyet a múlt évben készített vele Teszári Nóra, a Duna Televízió műsorvezetője Veszprémben, a Kamera Hungárián, ahol Cseh Tamás a Nemzet Televíziója vendége volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik