Élet-Stílus

Átütő a mobilos alkalmazások sikere

admin
admin

2009. 07. 23. 13:33

2020-ra a mobil alkalmazások legalább annyira fontosak, ha nem fontosabbak lesznek, mint maga az internet. A felhasználók akkor ugyanannyira fogják szeretni ezeket a megoldásokat, ahogy ma a honlapokat szeretik - jelentette ki Ilja Laurs, a GetJar vezérigazgatója.

Laurs szerint a mobil szoftverek száma már az idei év végére eléri a százezres álomhatárt. Ez lesz a fejlesztések fordulópontja és utána megkezdődik a hanyatlás. Ennek oka elsősorban gazdasági indokokkal, valamint a fejlesztői csoportok túlzott reményeivel magyarázható.

Az Apple App Store sikere nyomán kitört őrület egy hatalmas fejlesztői rohamot váltott ki ezen a területen és egy szabályos divathullámot indított el. Az új piac hatalmas lehetőségeiből azonban végül csak nagyon kevesen profitálhatnak majd, a többség bukásra van ítélve.

A realitás azt mutatja ugyanis, hogy ez a piac csak egy meghatározott számú fejlesztőt tűr meg. Úgy becsülöm, hogy a végül elbukók aránya 90 százalékos lesz. A rossz gazdasági kilátások eredményeként egyre többen néznek majd alternatív bevételi források és munkaterületek után, s fognak hátat fordítani a mobil alkalmazások piacának – mondta a GetJar vezetője. A szakember ezzel a nem mindennapi előrejelzésével szinte sokkolta a MobileBeat Konferencia résztvevőit.

Már évek óta vannak olyan bizonyos szempontokból hasznos programok, amelyek feltelepíthetők egy mobiltelefonra. Az Apple volt azonban a szektor úttörője, mivel lehetővé tette ezeknek a megoldásoknak a könnyű telepítését és használatát, anélkül, hogy ehhez nagy technikai ismeretekre lenne szükség. Ráadásul jelentősen leegyszerűsítette a terjesztést is – közölte Rafaela Möhl, a Teltarif szaklap munkatársa.

Möhl biztos abban, hogy a mobil szoftverpiac fontossága valóban nőni fog, mivel ezek a megoldások lehetővé teszik, hogy mindenki a saját igényeihez és érdeklődéséhez igazítsa és ezáltal egyedivé tegye a saját készülékét.

Ahány hobbija van az embereknek, legalább annyiféle alkalmazás érhető el. Várható ugyanakkor, hogy ezek a programok más készülékeken, például a televíziókon is megjelennek majd. Az Apple App Store kínálatában jelenleg több mint 65 000 mobil szoftver érhető el az iPhone és az iPod touch tulajdonosok számára és alig néhány napja érték el a 1,5 milliárdos letöltési álomhatárt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.