Élet-Stílus

Megbetegítette a tömeget a Depeche Mode

Kétórás koncertet adott kedden este a Depeche Mode a Puskás Ferenc Stadionban. A közel 40 ezer rajongónak ugyanakkor nem csak a zene és a banda teljesítménye okán marad emlékezetes a randevú: a szakadó eső „gondoskodott" arról, hogy napok múltán, talán egy orvosi rendelőben is szóba kerüljön a kultuszzenekar magyarországi fellépése.

Az embernek deja vu érzése volt mintegy 40 ezer sorstársával együtt a Depeche Mode Tour of the Universe magyarországi állomásán. Alighogy a világhírű brit zenekar a színpadra állt, szemerkélni kezdett az eső, néhány perccel később pedig úgy dőlt a víz az ég felől, mintha dézsából öntötték volna.

A küzdőtéren kisebb vita is kialakult arról, hogy a mostani „monszun” übereli-e a 2006-ost, amely a Depeche Mode legutóbbi budapesti fellépésén eláztatta a nagyérdeműt.

Szerintünk igen.

Képgaléria

Képgaléria

Sokan menekülőre is fogták a dolgot, és a küzdőtérre vezető alagútban hallgatták a közelmúltban húgyhólyagrákkal operált David Gahant, akinek hangján, mozgásán nem hagyott nyomot a betegség (talán csak az arca volt viseltesebb a szokottnál).

A mellettünk álló, kevésbé naprakész rajongót például a koncert végén percekig kellett győzködni arról, hogy Dave-nek komoly gondja akadt az egészségével, ami miatt a zenekar több koncertet is kénytelen volt lemondani. Néhány mondat erejéig azonban még érdemes elidőzni az eső okozta problémákon.

A legnagyobb bibi az volt, hogy az eső elől menekülő, az említett alagútban menedéket találó emberek elállták a stadion kívül elhelyezett mobil WC-khez (odakint egy igazi Toi Toi-várost alakítottak ki) vezető utat.

Képgaléria

Képgaléria

Volt, akire olyannyira rájött a szükség, hogy eleve lemondott az embertömeg megmászásáról, és a küzdőtér szélén – de távol a néptől – igyekezett kiereszteni, amit az órás sorban állás után bevitt sörök kellemetlen mellékhatásaként ki kellett. Az éber biztonságiak azonban finoman figyelmeztették az illemre.

Érdekes, hogy sokakat nem zavart az eső, és félmeztelenre vetkőzve tomboltak a DM míves előadására, mások felkészült versenyzőként esőkabátban ropták. A zenekari teljesítményből és a jónak minősíthető hangzásból fakadó koncertélményt tovább fokozták az ötletes, HD-minőségű videóinstallációk.

Dave, Martin Gore és Andy Fletcher – kiegészítve Christian Eignerrel (dob) és Peter Gordinóval (billentyű, vokál) – az új lemez, a Sounds of The Universe dalaival kezdték a koncertet, majd sorra megszólaltak a régi nagy slágerek, s a Walking In My Shoes, a Question Of Time, az Enjoy The Silence, az I Feel You, a Never Let Me Down Again és a Personal Jesus mellett olyan klasszikusok, mint a Stripped és a Master And Servant is terítékre kerültek.

Megbetegítette a tömeget a Depeche Mode 3

A zenekar végig nagy tempót diktált, a közönség örömére, amely csupán Martin kétszámos éneklős betétje alatt állt le valamelyest a tombolással. A DM értékelve a hívek kitartását, ráadás gyanánt kétszer jött vissza a szintén kivetítőként funkcionáló óriásgömb alá, a színpadra.

A küzdőtéren és a világot jelentő deszkákkal szembeni lelátón nyilván meglévő elfogultság ellenére nehéz volt nem észrevenni, hogy a mode-os fiúk is öregszenek (Martin és Andy idén nyáron tölti be a 48-at, Dave pedig 47), talán már fáradtabban mozognak, mint évtizedekkel ezelőtt, a zenéjük, repertoárjuk azonban nincs híján a lendületnek és dinamizmusnak.

A DM szeret Budapesten játszani, akárcsak 2006-ban, most is „duplázik”, a turné keretein belül január 11-én visszatér, hogy a Papp László Sportarénában újra elvarázsolja a nagyérdeműt. Ami biztos, akkor senkit sem fog zavarni az eső, ha lesz…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik