Élet-Stílus

Magyar rendőrök az Adrián

Július 1-jétől ismét szolgálatba állnak a magyar rendőrök Horvátországban, az Adriai-tenger partján, ahol idén is két hónapon át segítik a horvát rendőröket és a magyar turistákat.

A július 1-jétől augusztus 31-ig tartó időszakban ezúttal is Zára (Zadar) körzetében látnak el szolgálatot horvát kollégáikkal együtt. A múlt évhez hasonlóan újból nyolc magyar rendőr utazik az Adriára, ők kettesével, kéthetes váltásokban segítik a horvát hatóságokat és az ott nyaraló magyar turistákat.

A rendőrök közül – akik között fele-fele arányban vannak férfiak és nők – öten már korábban is részt vettek horvátországi külszolgálatban, és ezúttal is pályázaton választották ki őket.
A jelentkezőkkel szemben elvárás volt, hogy legalább angolul beszéljenek, de két rendőr ezen felül horvátul is beszél.

Magyar kollégák a horvát tengerparton (fotó: MTI)

A magyar turisták számíthatnak a magyar rendőrök segítségére (fotó: MTI)

A magyar rendőrök tengerparti munkáját a 2006 óta meglévő horvát-magyar rendőri együttműködés alapján szervezik. A magyarok mindig horvát kollégáikkal együtt látnak el egyenruhás szolgálatot, de intézkedési jogkörrel nem rendelkeznek. Feladatuk támogató jellegű, tehát felvilágosítással, tolmácsolással segítik a hatóságok és a turisták közötti kommunikációt.

Idén a horvát rendőrség arra is készül, hogy a szolgálatban lévő egyenruhásokat Zára térségében minden olyan esethez elviszik, ahol magyarokkal történik valami, és szükség lehet a magyar rendőrök közreműködésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik