Élet-Stílus

Nem kerültünk döntőbe az Eurovíziós Dalversenyen

admin
admin

2009. 05. 15. 07:07

Nem jutott be az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjébe a magyar versenyző. Ádok Zoli és csapata a Dance With Me című produkcióval lépett a színpadra Moszkvában a csütörtöki középdöntőn. A magyar induló szerint ők nem hibáztak, a maximumot nyújtották a színpadon.

“Amikor lejöttem a színpadról nagyon boldog voltam és elégedett. Amit megálmodtunk, az megtörtént, ez volt a legjobb előadás amit valaha adtunk. Nem vagyok elkeseredve” – mondta Ádok Zoli a produkció (lsd. videó) után. A táncos-énekes úgy vélte, nem rajuk múlott, hogy nem jutottak be a döntőbe. A dalversenyre ugyanis még mindig jellemző, hogy egy-egy országcsoport állampolgárai a másik ország indulójára szavaznak.

Klész Imre, a legnagyobb magyar eurovíziós rajongói oldal szerkesztője szerint a küzdelem a norvég hegedűs fiú és a görög popsztár között fog eldőlni, de meglepetést okozhat Spanyolország is.

A világ második legnagyobb arénájában, a moszkvai olimpia stadionban megrendezett második középdöntő tizenkilenc indulója közül tíz jutott tovább a döntőbe csütörtökön este. A szavazatok alapján a 25 döntős produkció között lesz Norvégia, Görögország, Azerbajdzsán, Horvátország, Ukrajna, Litvánia, Albánia, Moldova, Dánia és Észtország.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.