Térdínhúzódás miatt hiányozni fog a Real Madridból Guti, a fővárosi gárda középpályása szombat este, amikor címvédő együttese a spanyol futballbajnokság örökrangadóját vívja a listavezető FC Barcelonával.
A balszerencsés irányító a szerdai edzésen sérült meg, és biztos, hogy nem épül fel az El Clásicóra. Guti akkor járt pórul, amikor gyakorlás közben ütközött a Real lengyel kapusával, Jerzy Dudekkel.
Zárt kapuk mögött a PSG
A francia élvonalbeli Paris Saint-Germain labdarúgócsapata zárt kapuk mögött köteles lejátszani következő, hazai bajnoki mérkőzését, miután szurkolói rendbontást követtek el a múlt hónapban, az Olympique Marseille elleni, 3-1-re elveszített összecsapáson. A francia szövetség (LFP) a párizsi drukkerek által használt pirotechnikai eszközök, valamint a kifeszített transzparensek miatt rótta ki a szankciót, az ítéletet ráadásul súlyosbította, hogy a március 15-i párizsi találkozó 87. percében szüneteltetni kellett a játékot, mivel az egyik hazai szurkolót a biztonsági erőknek kellett kivezetni a pályáról.
Kakát a MU csábítja?
Silvio Berlusconi azt szeretné, ha Kaká változatlanul az AC Milanban folytatná pályafutását, de ehhez a brazil futballista igenje is kell. A lombard elitklub tulajdonosa, Olaszország jelenlegi miniszterelnöke a Sky Sport 24-nek nyilatkozva ekként reagált arra a hírre, amely szerint a milánói együttes agytrösztje Angliába, közelebbről a Manchester Unitedhez tart.
„Remélem, hogy marad nálunk, ám nyilvánvalóan ez csak akkor lesz így, ha ő maga is maradni akar. Mindenki tudja, hogy amikor Sevcsenko egy másik klubtól kapott ajánlatot, az ő kívánsága volt, hogy engedjük el, s mi nem tudtunk neki nemet mondani. Akarata ellenére senki sem tartható vissza” – jelentette ki Berlusconi.
Kakát – brit sajtójelentések szerint – a Bajnokok Ligája-címvédő, aktuális angol bajnok Manchester United szeretné szerződtetni, s állítólag a brazil játékos képviselői már fel is vették a kapcsolatot a szigetországi klubbal. A helyi média azt is tudni véli, hogy csak az aláírásáért 35 millió fontot (mintegy 11 és fél milliárd forint) kapna Kaká az MU-tól.
Közbeszólt a sertésinfluenza
A hétvégén sorra kerülő összes bajnoki labdarúgó-mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik Mexikóban annak érdekében, hogy megelőzzék a sertésinfluenza további terjedését. Az intézkedés kilenc első, s 167 alacsonyabb osztályú találkozót érint, a szurkolók azonban legkevesebb hat élvonalbeli összecsapást láthatnak az ingyenes televíziós csatornákon. Korábban az ilyen meccseket csak fizetős állomások sugározták.
Az előzetes számítások szerint a klubok a zártkapussá tett találkozók miatt 2 millió dollárnak megfelelő pezót veszítenek, mert elesnek a jegyek eladásából származó bevételtől.
Fellebbezett a Juventus
Az olasz élvonalbeli futballbajnokság harmadik helyezettje, a Juventus újabb fellebbezést nyújtott be ama fegyelmi döntés ellen, amely szerint zártkapuk mögött, vagyis üres nézőtér előtt kell lejátszania vasárnapi, hazai mérkőzését a Lecce ellen.
A torinói alakulatot az itáliai labdarúgó-szövetség irányítói azért sújtották az egy meccsre szóló szankcióval, mert szurkolói rasszista megnyilvánulásokkal sértegették az Internazionaléval vívott bajnokin (1-1) a milánói együttes 18 éves, fekete bőrű csatárát, a ghánai születésű Mario Balotellit, akit az Olasz Kupa múlt heti, Lazio elleni elődöntőjében – valószínűleg a büntetés miatt – még vehemensebben ócsároltak.
