„Örülök, hogy a románok lesznek az ellenfeleink a nagy őszi sorozatunkat megelőző utolsó előkészületi mérkőzésen” – mondta az MLSZ honlapjának Erwin Koeman szövetségi . – Igaz, mostanában akadnak problémáik, de vitathatatlanul erős a csapatuk, sok a technikás játékosuk, akikkel szemben megfelelően tesztelhetem majd a formánkat 3-4 héttel a portugálok és a svédek elleni vb-selejtezők előtt”.
„Ez a találkozó is a pozitív kép kialakításához járul hozzá” – mondta az MTI-nek Kisteleki István, a szövetség elnöke.
– Persze gondoltunk a találkozó kapcsán esetleg felmerülő problémákra, de Marian Cozma halálának szomorú apropója és a megemlékezés révén talán ez is visszaszorítható és a két nép közelebb hozható egymáshoz a labdarúgás révén.”
Hozzátette: azért is jó választás a román csapat, mert támadó futballt játszik, s nyilván hatalmas bizonyítási vággyal lép majd pályára a csalódást keltő vb-selejtezők és az új szövetségi kapitány miatt, így minden adott egy jó mérkőzéshez.
Ez a találkozó lesz Erwin Koeman csapatának utolsó felkészülési összecsapása a svédek és portugálok elleni, szeptemberi, sorsdöntőnek ígérkező hazai világbajnoki selejtezők előtt.
Koeman örül a románoknak (MTI/EPA)
A román válogatottnak jelenleg nincs szövetségi kapitánya, miután a 2010-es dél-afrikai vb kvalifikációjában eddig gyengén szereplő együttes éléről menesztették Victor Piturcát.
A román csapat, amely öt mérkőzésen mindössze négy pontot szerzett, gyakorlatilag már esélytelen arra, hogy kijusson a világbajnokságra.
