Élet-Stílus

Kikapott a Bayern és a Hamburg

A Wolfsburg játék nélkül is a szombati nap nyertese, miután a Bundesliga éllovasának két üldözője vereséget szenvedett. Stuttgartban nem mondtak még le a bajnoki címről, a Werder kétgólos hátrányból szerzett három pontot.

A forduló nyitómeccsén, a Hertha a jobb helyzetkihasználásának köszönhetően legyőzte a tavasszal csak botladozó Hoffenheimet, és két feljött a második helyre a tabellán. Szombaton a Hamburger SV és a Bayern München is visszaelőzhette volna a fővárosiakat, ha begyűjti a három pontot.

A bajorok hazai pályán fogadták a Schalke együttesét, és egy rendkívülien feszült találkozón 1-0-s vereséget szenvedtek. A gelsenkircheniek egy szöglet utáni fejesből voltak eredményesek az első félidőben, és hiába erőlködött Jürgen Klinsmann csapata, az egyenlítésre sem futotta. Mind a két csapat tíz emberrel fejezte be a találkozót, Jones és Ribéry és két sárga lapos figyelmeztetés után mehetett idő előtt zuhanyozni.

Ti lennétek bajnoki címvédők? (MTI/EPA)

Ti lennétek bajnoki címvédők? (MTI/EPA)

A HSV sem járt sokkal jobban, az északiak a Hajnal Tamással kiálló Dortmundtól kaptak ki idegenben. A Werder egy elveszettnek hitt meccset fordított meg, és hazai pályán 0-2-ról verte 3-2-re a Bochumot.

A legutóbbi nyolc bajnokijából egyetlen egyet nyert csak meg a Leverkusen csapata, azt is a harmatgyenge Köln ellen. Szombat délután Bruno Labbadia csapata a Karlsruhe ellen égett, a tökutolsó kiscsapat a Bayer ideiglenes otthonában, Düsseldorfban győzött. A kupadöntős gyógyszergyáriak ezzel visszaestek a tabellán a kilencedik helyre.

Bundesliga, 29. forduló:
Bayern München-FC Schalke 04 0-1 (0-1)
Gól: Altintop (21.)
Kiállítva: Ribéry (76.), illetve Jones (70., Schalke)

Bayer Leverkusen-Karlsruher SC 0-1 (0-0)
Gól: Langkamp (72.)

Borussia Dortmund-Hamburger SV 2-0 (1-0)
Gól: Kehl (32.), Frei (90., 11-esből)

Hannover 96-1. FC Köln 2-1 (2-0)
Gól: Andreasen (19., 32.), illetve Novakovic (47.)

VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 2-0 (1-0)
Gól: Cacau (33.), Gomez (48.)

Werder Bremen-VfL Bochum 3-2 (0-2)
Gól: Hugo Almeida (54.), Naldo (70.), Diego (79.), illetve Sestak (16., 44.)

Pénteken játszották:
1899 Hoffenheim-Hertha BSC 0-1

Vasárnap:
Borussia Mönchengladbach-Arminia Bielefeld 17 ó
Energie Cottbus-VfL Wolfsburg 17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik