Élet-Stílus

Deco: egy gyenge pontja van a Barcának

A Chelsea és a Barcelona együttese több alkalommal összefutott a Bajnokok Ligájának elmúlt szezonjaiban. A londoni csapatban futballozó portugál középpályás tudja, miként lehet megverni a kiírás nagy esélyesének tartott egykori csapatát.

Deco szerint a spanyol együttes idén hasonló problémával szembesülhet, mint 2004-2005-ös szezonban, amikor Frank Rijkaard dirigált. „A Chelsea-ben számos remekül fejelő futballista játszik, nagyon nehéz ellenük a bevíelt labdáknál. Terry, Ballack, Drogba, Anelka és a Liverpool ellen Ivanovic is bebizonyította, hogy életveszélyes a kapu előtt. A Barcelona keretében azonban nincsen túl sok magas játékos” – világított rá egykori csapatának gyenge pontjára Deco, aki négy évet töltött a katalán klubnál, mielőtt tavaly nyáron a Chelsea-hez igazolt volna.

„A 2004-2005-ös szezonban nagyon egységes volt a csapatunk, attraktív sokpasszos játékkal értük el a sikereinket, de a nyolcaddöntőben a Chelsea kiejtett bennünket” – mesélt a Chelsea honlapján a rendkívülien szoros, 6-5-ös londoni sikert hozó párharcról a középpályás.

„Mind a két mérkőzés hihetetlen izgalmas volt, óriási csatát láthattak a szurkolók. Nem lesz ez másképp idén sem. Talán annyi előnyünk van, hogy az elődöntő visszavágóját a Stmaford Bridge-en játszhatjuk” – nyilatkozta Deco, aki 2004-ben a Portóval, két évvel később a Barcelonával nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik