Pollák a harmadik percben ugyan betalált a hazai kapuba, de Kassai bíró nem adta meg az újpestiek gólját, ráadásul az ellentámadásból Zsolnai elővetődve a jobb alsó sarokba fejelt, és ezzel megszerezte a vezetést a kaposváriaknak.
A félidő derekán már Farkas is könnyen megduplázhatta volna csapata előnyét, csakhogy közeli bólintását Balajcza lábbal védte, néhány perccel később Zahorecz tizenegyesével szemben azonban már a vendégportás is tehetetlen volt.
Az Újpest ezzel nehéz helyzetbe került, és a 43. percben hadvezérét is elveszítette, a reklamáló Szentes Lázár edzőt ugyanis kiállította, a lelátóra küldte a Kassai játékvezető.
A szünet előtt Zsolnai akár a padlóra is küldhette volna a lila-fehéreket, de elpuskázta a ziccerét, majd átellenben Kabát jobboldali szabadrúgása után Pollák közeli fejessel szépített.
Kabát nyerőember volt: két gólpasszt adott (MTI)
A 73. percig a Kaposvár állt jobban, ám a második félidőben domináló vendégek a hajrában megfordították az állást. Előbb Rajczi piszkálta hálóba a labdát, majd Simek átadásából Tisza a győztes gólt is megszerezte: a kapus lábai között lőtt a kapuba.
„Az első félidőben lenulláztuk a mentálisan erős Újpestet, szünet után azonban megijedtünk a saját árnyékunktól… A második félidőben nyújtott teljesítményüknek köszönhetően a vendégek megérdemelten nyertek” – nyilatkozta a meccset közvetítő Sport TV-nek Prukner László, a hazaiak trénere.
A Honvéd 1-0-ra verte a vendég Nyíregyházát, és szintén kihasználta a hazai pálya előnyeit a REAC, amely a hozzá hasonlóan a kiesőket jelölő vonal alatt található Siófokot verte.
A rákospalotai csapat egy öngóllal szerzett vezetést, majd a egy ellentámadás során megduplázták előnyüket a hazaiak, akik Nyerges tizenegyesével már 3-0-ra vezettek. A Balaton-partiaknak a végén azonban legalább a szépítés összejött.
Paks az élovonalban 150. gólját jegyző Tököli révén mentett pontot a vendég ZTE-vel szemben, a Győr pedig nagy csatában nyert a Diósgyőr otthonában. A vendégek 1-0-ra és a 2-1-re is vezettek, de a borsodiak mindkétszer egyenlítettek, de Bajzát második, 86. percben szerzett góljára már nem tudtak felelni.
A Kecskemét-Haladás mérkőzése szintén öt gól esett, a forgatókönyv azonban teljesen más volt: a vendégcsapat kétszer is vezetett, a három pont mégis otthon maradt.
Gálázott a Fradi
A Fradi a négy gólt szerző Ferenczi István vezetésével 6-1-re verte a vendég Vác együttesét a másodosztályú bajnokság 22. fordulójában. Az éllovas, immár 13 ponttal vezető zöld-fehérek zsinórban a 11. sikerüket aratták.
Soproni Liga, 23. forduló:
Gabona Trans Kaposvár-Újpest FC 2-3 (2-1)
Gól: Zsolnai (4.), Zahorecz (32., 11-esből), ill. Pollák (44.), Rajczi (71.), Tisza (84.)
Budapest Honvéd-Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)
Gól: Abraham (58.)
Paksi FC-ZTE FC 1-1 (0-0)
Gól: Tököli (65., 11-esből), ill. Balázs (56.)
Diósgyőri VTK-Győri ETO FC 2-3 (1-1)
Gól: Tóth M. (33.), Stanic (72.), ill. Bajzát (7., 86.), Jäkl (66.)
REAC-BFC Siófok 3-1 (1-0)
Gól: Tusori (25., öngól), Torma (63.), Nyerges (67., 11-esből), ill. Magasföldi (87.)
Kecskeméti TE-Szombathelyi Haladás 3-2 (1-1)
Gól: Csordás (38., 76., az elsőt 11-esből), Némedi (81.), ill. Mitrovics (13., öngól), Oross (72.)
Pénteken játszották:
MTK Budapest-FC Fehérvár 0-4
Vasárnap:
Vasas – DVSC-TEVA, 17:30
NB II, Keleti csoport, 22. forduló:
Ferencváros – Vác-Újbuda 6-1 (3-0)
Gól: Ferenczi (7., 24., 44., 82., az első és a negyediket 11-esből), Ashmore (73.), Shaw (79.), ill. Gáspár (57.)
