Amelyik csapat gólt lőtt, az nem kapott ki, sőt, az egymással 1-1-es döntetlenre végző Aston Villa és West Ham kivételével be is zsebelte a pontokat a 33. forduló szombati játéknapján.
A Sunderland-Hull mérkőzésen szerencsés esetben két magyar is pályára léphetett volna, az edzők azonban másképp akarták.
A nemzeti csapatnál számításba vett Fülöp Márton, illetve Halmosi Péter is a kispadon nézte végig, amint a hétmeccses nyeretlenségi sorozatukat lezáró hazaiak a közelről kapuba bólintó Djibril Cissé révén otthon tartották a három pontot.
Sunderland-Hull City 1-0
Két válogatottbeli társához hasonlóan Gera Zoltán is a kispadon kapott helyet Fulhamben, de ő legalább csereként, a 70. percben beállhatott a kiesés elől menekülő Middlesbrough elleni mérkőzésen. Mi több: kis híján győztes gólt szerzett, csakhogy elpuskázta a helyzetét – így maradt a gól nélküli döntetlen.
A Portsmouth és a Stoke City minimális különbséggel verte a Boltont, illetve a Blackburnt.
Feljutott a wolves
A Queens Park Rangers felett aratott szombati 1-0-s győzelmével a Wolverhampton – elsőként a másodosztály csapatai közül – kiharcolta a feljutást az angol labdarúgó Premier League-be. Mick McCarthy vezetőedző együttese 2004-ben szerepelhetett legutóbb a legjobbak között, de már egy idény után visszakerült a második vonalba.
Premier League, 33. forduló:
Sunderland-Hull City 1-0 (1-0)
Gól: Cissé (45.)
Aston Villa-West Ham United 1-1 (1-0)
Gól: Heskey (11.), illetve Tristán (85.)
Middlesbrough-Fulham 0-0
Portsmouth-Bolton Wanderers 1-0 (0-0)
Gól: Kanu (78.)
Stoke City-Blackburn Rovers 1-0 (0-0)
Gól: Lawrence (75.)
Vasárnap:
Tottenham Hotspur-Newcastle United, 14:30
Manchester City-West Bromwich Albion, 16:00
