Élet-Stílus

BL: szorult helyzetben a címvédő

Nehéz feladat előtt áll a címvédő Manchester United: a 2-2-es hazai döntetlen után Portóban kell kiharcolnia az elődöntőbe jutást, miközben az Arsenal kedvező helyzetben várja a Villarreal elleni szerda esti Bajnokok Ligája-randevút.

Nehéz helyzetben a Manchester United

A BL-ben címvédő Manchester United önmagát hozta nehéz helyzetbe azzal, hogy hazai pályán – noha 0-1-ről sikerült talpa állnia – nem tudta legyőzni az FC Portót, jóllehet, a portugál csapatnak előzetesen nem sok esélyt adtak az értők.

Mariano Gonzalez 89. percben szerzett találata azonban keresztülhúzta a számításokat, és az Old Traffordon elért 2-2-es döntetlennek köszönhetően ma már a portóiak vannak kedvezőbb helyzetben, már csak a múlt, a statisztika miatt is.

Sir Alex csapata nehéz feladat előtt áll (MTI/EPA)

Sir Alex csapata nehéz feladat előtt áll (MTI/EPA)


A kék-fehérek nemzetközi mérkőzésen még veretlenek angol csapatokkal szemben hazai pályán (öt győzelem és hét döntetlen a mérlegük), és a Manchester United is kellemetlen emlékeket őriz Portóról: 1977-ben 4-0-ra, 2004-ben 2-1-re kapott ki ott, 1997-ben pedig gól nélküli döntetlenre végzett.

A döntetlen csak 3-3 esetén lenne elég a továbbjutáshoz a „vörös ördögöknek”, akik így győzelmi kényszer alatt lépnek majd pályára szerda este a portói Sárkány Stadionban.

„A jelenlegi helyzetért csak magunkat okolhatjuk. A FC Porto nagyon agresszív együttes, kiváltképp hazai környezetben. Nekünk pedig egyelőre jóval gyengébb a védelmünk, mint a szezon korábbi részében, így tényleg rendkívül nehéz feladat előtt állunk” – mondta Sir Alex Ferguson, a manchesteriek skót edzője, akinek Rio Ferdinand állapota okoz leginkább fejfájást.

A középső védő, aki ágyéksérülés miatt kihagyta a múlt heti odavágót, még mindig nem jött teljesen rendbe, és bár elutazott Portóba, a játéka erősen kérdéses. A bokasérüléséből felépült Dimitar Berbatov szereplésére viszont jó esély van, a bolgár csatár a hétvégén már játszott, különben is mögötte ugrásra készen áll a 17 éves olasz Federico Macheda, aki az Aston Villa és a Sunderland ellen is győztes gólt szerzett.

Ez történt az odavágón: MU-FC Porto 2-2

Az FC Porto immár 17 mérkőzés óta veretlen a portugál bajnokságban, és jó esélye van arra, hogy megvédje címét, és a manchesteri helytállásának köszönhetően 2004-es győzelme után az európai kupaporondon is újra nagyon alakíthat.

„Az első találkozón mutatott játékot fontosabbnak tartom, mint a két gólunkat. Az Old Traffordon nyújtott teljesítményünk önbizalmat, hitet adhat, a meccsnek akadtak időszakai, amikor ragyogóan játszottunk” – Jesualdo Ferreira, aki csak a védő Jorge Fucile-ra nem számíthat a Manchester United ellen.

A portóiak bizakodóak ugyan, de kellő óvatossággal lépnek pályára a visszavágón. „A 2-2-nek köszönhetően mi vagyunk kedvezőbb helyzetben, de még nem dőlt el semmi, kilencven perc még hátravan. Alázatosnak kell lennünk, mivel a Manchester United kiváló csapat” – állította Lucho Gonzalez csapatkapitány.


A Bajnokok Ligájában legutóbb 2004-ben, a legjobb tizenhat között feszült egymásnak a két együttes, és akkor a Porto – az otthoni 2-1 után az idegenbeli 1-1-gyel – ment tovább, és a sorozat végén a győztesnek járó serleget is felemelhette.

Minden az Arsenal mellett szól

Az Arsenal jó formában – lévén utolsó öt bajnokiját megnyerte – és Emmanuel Adebayor idegenben lőtt góljának köszönhetően kedvező helyzetben várja a Villarreal elleni visszavágót, az „ágyúsoknak” már gól nélküli döntetlen is elég a továbbjutáshoz. A hazaiak francia menedzsere, Arsene Wenger ugyanakkor továbbra is a látványos, támadófutballt részesíti előnyben.

Wenger: nem játszunk 0-0-ra! (MTI/EPA)

Wenger: nem játszunk 0-0-ra! (MTI/EPA)

„Nem az a csapat vagyunk, amely 0-0-ra játszik. Azt fogom mondani a fiúknak: ha már adott a lehetőség, hogy hazai pályán harcoljuk ki a továbbjutást, akkor tegyük meg!” – idézte a trénert a gárda honlapja. Wengernek egyedül a védelem összeállítása okozhat gondot, tekintve, hogy William Gallas (számára véget is ért a szezon) és Gael Clichy sem léphet pályára, és az első számú kapus, Manuel Almunia is hiányozni fog.

A Villarreal szakvezetője, Manuel Pellegrininek lényegesen több és vaskosabb problémával kell szembenéznie: egyrészt csapata a főpróbán hazai pályán 2-0-ra veszített a Málagával szemben, ráadásul ezen a mérkőzésen térdszalagsérülés miatt kidőlt az odavágón eredményes Marcos Senna. Az együttes „motorja” mellett Santi Cazorla sem léphet pályára a londoni visszavágón, és a két szélső, Cani és Mati Fernandez játéka is kérdéses.

Ez történt az odavágón: Villarreal-Arsenal 1-1

A statisztika a BL-meccsen az Emiratesben még veretlen angol együttes mellett szól: az Arsenal három szezonnal ezelőtt, az elődöntőben egyszer már kibabrált a Villarreallal, ráadásul 10 hazai meccséből – két iksz és két vereség mellett – hatot megnyert spanyol ellenfelekkel szemben. Hispán együttestől utoljára 2002-ben kapott ki hazai pályán, jelesül a Deportivótól.

A Villarreal négy angliai fellépése során csak egyszer tudott nyerni, kétszer döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott.

BL, negyeddöntő, visszavágók:

FC Porto (portugál)-Manchester Utd (angol), 20:45 (2-2)

Portó, Estádio do Dragao, v.: Busacca (svájci)

A várható kezdőcsapatok:


FC Porto: Helton – Bruno Alves, Rolando, Sapunaru, Cissokho – Lucho Gonzalez, Raul Meireles, Fernando – Lisandro Lopez, Cristian Rodriguez, Hulk

MU: Van der Sar – O’Shea, Ferdinand (Evans), Vidics, Evra – Fletcher, Carrick, Scholes – Cristiano Ronaldo, Rooney, Berbatov

Arsenal (angol)-Villarreal (spanyol), 20:45 (1-1)

London. Emirates Stadion, v.: Stark (német)

A várható kezdőcsapatok:

Arsenal: Fabianski – Sagna, K. Toure, Djourou, Silvestre – Denilson, Song, Fabregas, Walcott – Nasri – Adebayor

Villarreal: Diego Lopez – Angel Lopez, Godin, Gonzalo Rodriguez, Capdevila – Cani, Soriano, Eguren, Ibagaza – Llorente, Rossi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik