Élet-Stílus

Balhé a Chelsea öltözőjében (videó)

A Chelsea 45 perc alatt kis híján elszórakozta a Liverpoolban szerzett előnyét, nem csoda, hogy Guus Hiddink menedzser a szünetben tombolt, őrjöngött az öltözőben. Kollégája, Rafa Benítez a kiesés dacára dicsérte a csapatát.

Hiddink dühös volt, Benítez pedig büszke

Guus Hiddink kikelt magából. A holland edző alapos fejmosást tartott a szünetben a Chelsea öltözőjében, miután a csapata egy félidő alatt kis híján elszórakozta a Liverpoolban szerzett jelentős előnyét. A „vörösök” ugyanis negyvenöt perc után 2-0-ra vezettek a Stramford Bridge-en. A korholó szavaktól észhez tért Chelsea aztán a szünetet követően fordított, és a 4-4-es döntetlennel bejutott a sorozat elődöntőjébe.

„Valóban nagyon dühös voltam a szünetben, mivel nem úgy kezdtünk, sem taktikában, sem mentálisan nem azt nyújtottuk, amit megbeszéltük. Holott tisztában voltunk azzal, hogy a Liverpool taktikailag rendkívül képzett csapat, ráadásul tele van ügyes futballistákkal. Az ember néha elveszíti a kontrollt, persze a játékosok is tudták, hogy nem volt oké az első félidő, de szerencsére képesek voltak reagálni, változtatni a szünet után. Ezért a tulajdonságáért szeretek annyira ezzel a csapattal dolgozni” – magyarázta megnyugodva a Chelsea stratégája.

Chelsea-Liverpool 4-4

„Az első félidőben áttengettük a területet, túlságosan is visszahúzódtunk, nagyon ragaszkodtunk a biztonsághoz. Az persze tudtuk, hogy képesek vagyunk gólt, gólokat szerezni, és a továbbjutás szempontjából kulcsjelentősége volt annak, hogy a második játékrészben gyorsan egyenlítettünk, majd később fordítottunk” – tette hozzá Hiddink, aki már előre is tekintett, egyúttal dicsérte a következő ellenfelet, a Barcelonát.

„Szeretem, ahogy a labdarúgásról gondolkodnak a katalánoknál. Egyértelműen a támadófutballt részesítik előnyben, kétségkívül remek csapatról van szó, amely tele van ügyes játékosokkal. Nagyon nehéz a Barcelona ellen játszani” – így a holland tréner.

Rafa Benítez a Stamford Bridge-en nem számíthatott a sérült Steven Gerrardra, csapata azonban a kapitány nélkül is közel járt a bravúrhoz, a továbbjutáshoz. „Megmutattuk, hogy mit tudunk, büszkék lehetünk magunkra. A játékosok fantasztikus munkát végeztek, szerintem a szurkolók is elégedettek lehetnek az együttessel. Az eredmény nyilván nem tesz minket boldoggá, de keseregnünk sem kell a kiesés miatt. Emelt fővel buktunk el, a büszkeségünkön nem esett csorba” – nyilatkozta Benítez.

A spanyol szakembernek a csapatával együtt már csak az angol bajnokságra kell figyelnie, és ez könnyen előny is lehet, miután az aranycsatában fő rivális Manchester United az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is versenyben van még – legalábbis szerda késő estig, addig egészen biztosan…


Kapusok, a gyenge láncszemek



Petr Cech a világ egyik legjobb kapusa, de a Liverpool ellen borzalmasan védett, az első gólban vastagon benne volt, és végig zavartan és idegesen tette a dolgát, sokat hibázott.
Az játékosok teljesítményét 1-10-ig osztályozó goal.com kettes kalkulussal értékelte a cseh portás produkcióját.

Pepe Reina négyes osztályzatot kapott, miután az első félidőben jól védett, a szünet után mutatott teljesítményére azonban már aligha lehet büszke: két gól is a lelkén szárad, az ügyetlenkedéseivel nagy szívességet tett a Chelsea-nek.

Barcelonában Ribéryt dicsérik

A Bayern München-Barcelona párharc már egy héttel korábban eldőlt a Camp Nou-ban, a bajoroknak csak akkor lett volna esélye, ha gyorsan betalálnak a müncheni visszavágón.

„Sajnos nem sikerült gyors gólt szereznünk, és ezzel végleg elszálltak az esélyeink” – nyilatkozta a nem túl látványos mérkőzést követően Jürgen Klinsmann, a bajorok trénere.

A katalánok ugyan uralták a mérkőzést, többet volt náluk a labda, de a rövidpasszos játékuk korántsem volt olyan átütő erejű, mint egy hete. A müncheniek látványosan igyekeztek, az első félidőben még nem sok sikerrel, majd a fordulás után Ribéry révén megszerezték egyetlen góljukat a negyeddöntőben.

Bayern München-Barcelona 1-1

Elismerően nyilatkoztak a Barca-játékosok a francia középpályásról, aki nyáron elképzelhető, hogy a katalán fővárosba költözik. „Fantasztikus focista, egymaga képes eldönteni meccseket” – mondta Puyol, majd a meccsre rátérve kifejtette, egy percig nem forgott veszélyben a továbbjutásuk.

„Végig mi irányítottunk a mérkőzést, de csak a végén sikerült feltörnünk a védelmünket. A Bayern Münchennek is voltak helyzetei, de ezen a szinten ez teljesen normális.”

A katalánok csapatkapitánya ezután már az előttük álló feladatokról beszélt, a Barca idén triplázhat, hiszen a spanyol bajnokságot vezeti, a Spanyol Kupában bejutott a döntőbe, és a Bajnokok Ligájában is ott van a legjobb négy között.

„Fontos lépés volt a mai, hogy a kitűzött céljainkat elérjük. Óriási lehetőség előtt állunk, amiért érdemes megszenvedni. Most a legközelebbi bajnokira koncentrálunk, a Chelsea elleni BL-elődöntővel egyelőre nem téma” – így a 31 éves játékos.ű

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol)-FC Liverpool (angol) 4-4 (0-2)
Gól: Aurelio (19.), Xabi Alonso (28.), Lucas (81.), Kuyt (83.), ill. Drogba (51.), Alex (57.), Lampard (76., 89.)
Továbbjutott: a Chelsea, 7-5-ös összesítéssel.

Bayern München (német)-Barcelona (spanyol) 1-1 (0-0)
Gól: Ribéry (47.), illetve Keita (73.)
Továbbjutott: a Barcelona, 5-1-es összesítéssel.

Szerdai meccsek:
Arsenal (angol)-Villarreal (spanyol), 20:45 (1-1)
FC Porto (portugál)-Manchester United (angol), 20:45 (2-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik